Orbánnak vége – beindult az utódlásért folytatott harc a Fideszben

Bár a Fidesz kívülről nézve egy monolit és erős, egy irányba húzó párt, sok jel mutat arra, hogy ez nem teljesen van így. Maga a párt töredezett, sok helyi konfliktussal megtűzdelve, egyedül Orbán hatalma az egyetlen összekötő kapocs.

Arra is utalnak jelek, hogy a pártonbelül már sokaknál megszólalt a vészcsengő, hogy bár a pártnak még mindig meg van a kétharmada, a tendenciákat nézve ez bizony 2022-ben gyökeresen megváltozhat. Hogy ez mennyire így van, azt jelzi Lázár János legújabb kijelentése, aki eddig is fogalmazott meg kritikákat, de talán a mostani a legnyíltabb és leg érthetőbb. A Vasarhely24.hu-nak adott interjújában azt mondja az ex-miniszter, hogy

ki kell mondani, hogy a Fidesz elvesztette az önkormányzati választásokat!

Ennél is meglepőbb, amit  a jövőről mond. Abból a tényből indul ki, hogy a következő választásra 500 ezer új szavazó lesz az országban, és számtalan jele van annak, hogy a Fidesz nem találja a hangot ezekkel a fiatalokkal, a 30 év alatti korosztályban pedig igen rosszul áll a támogatottsága. Ezért,

változásra van szükség a pártban és annak kommunikációjában is

– mondta, mert a Fidesz akkor juthat sikerre 2022-ben, ha meghallja az emberek problémáit. Eddig még hivatalban lévő fideszes politikus még nem mondta ki a pártban való változás szükségességét. Lázár érezheti, tudhat a növekvő belső elégedetlenségről és ez a mondta jelzés lehet:

itt vagyok, készen állok, hogy vezesselek benneteket!

Lázárról többen állítják, hogy tudatosan készül az Orbán utáni időkre, 2018-ban például látványosan nem vállalt kormányzati pozíciót, visszavonult a választókerületébe, még a parlamenti padsorokban is az Orbántól legtávolabb eső ülőhelyet kérte. Lázár jóval fiatalabb Orbánnál, van ideje bőven. Ha 2022-ben a Fidesz nem szerez többséget a parlamentben, akkor ugrani fog. Most még csak a körmeit eresztette ki.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!