A világ legdrágább csapdáját építette a Fidesz a fővárosnak

Forrás: Máthé Zoltán, MTI

Nem fizeti ki a túlárazott állatkerti Biodóm befejezéséhez szükséges 20 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat. A gigantikus méretű állat- és növényház költségeit eredetileg 16 milliárd forintra tervezték, de ma már 63 milliárdra becsülik a teljes összeget, amihez viszont még 20 milliárd hiányzik. A kormány korábban ugyanis úgy döntött, hogy csak 43,7 millió forintig állják a számlát. A Népszava értesülése szerint a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzatnak viszont nincs ennyi pénze – pláne úgy, hogy Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a napokban bevallotta: fogalmuk sincs, mennyi lesz a bevétel és mennyi a kiadás. Ugyanakkor egyes számítások szerint

a Biodóm működtetése havonta egymilliárd forintba kerülne a fővárosnak!

Orbánék tehát építettek 40 milliárd forintért egy szerkezetkész épületet, amelynek a sorsáról semmit nem tudni, halvány fogalmuk sincs, hogy mennyi bevételt hozhat, de

Orbánék elvárják, hogy a főváros ne a közlekedésre és egészségügyre költsön, hanem egy iszonyú drága állat- és növénykertre!

A fővárosnak azonban nem csak 20 milliárdja nincs az eszement projekt befejezésére, de a havi egymilliárd forintos fenntartási költséget sem tudnák kigazdálkodni. Amikor azonban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában ezt jelezték,

Gulyás Gergely miniszter ezt annyival intézte el, hogy reméli, a főváros megoldja ezt a problémát.

Most tehát ott áll egy 40 milliárd forintba került befejezetlen épület az állatkert területén, amiről senki sem tudja, hogy mi lesz a sorsa. Úgy tűnik, ebből csak a Orbánék húztak hasznot: egyrészt

a túlárazás miatt a Fidesz rengeteg pénzt ellophatott és egy pénzügyi csapdát is előkészített az ellenzéki fővárosnak.

Ha ugyanis ezt Budapest kifizetné és milliárdokért fenntartaná, nem jutna pénz más, sokkal fontosabb feladatokra. Ha viszont hagyják félkészen az épületet, a Fidesz évekig mutogathat Karácsony Gergelyékre, hogy lám, az ő irányításuk alatt nem képes fejlődni a főváros, a Biodóm is emiatt csúfoskodik félkészen és megy tönkre.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!