Kritikus helyzet – A kormány különböző trükkökkel fedi el a valóságot

A kormány már nemcsak az egészségügy tekintetében mondott csődöt, de a legfrissebb beszámoló szerint, a tűzoltóknál sincs minden rendben. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke azt közölte, hogy jövőre már a kritikus szint alá kerülhet a helyszínre vonuló tűzoltók száma, ez pedig könnyen emberéleteket követelhet.

Ennek megoldása az lenne, hogy az állam többet áldoz a közszféra ezen ágazatára, javít az állomány helyzetén.

Salamon Lajos a szakszervezet elnöke a Népszavának elmondta, hogy jelenleg a helyszínre vonuló tűzoltók húsz, de több helyen már harminc százaléka hiányzik. Hozzátette, hogy ez a szám évről évre egyre nő, és ha nem tesz ellene valamit a kormány, akkor a létszámhiány jövőre veszélyes helyzeteket, vezénylési nehézségeket eredményezhet.

A szakszervezet elnöke a lapnak kifejtette azt is, hogy a kormány valós megoldások helyett, most inkább statisztikai trükkökkel fedi el a létszámhiány mértékét: egy ideje a legtöbb esetet a legalacsonyabb riasztási fokozatban kezelnek, ezért oda elég egy vagy két kocsit küldeni néhány fős személyzettel.

“Így papíron nem hiányoznak emberek, de az oltás sokszor kétszer annyi ideig tart, mint normális esetben”

– mondta, ez pedig bármikor katasztrófát eredményezhet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!