Lenullázta a Momentumot a Fidesz – nem akarják tudomásul venni a valóságot

Fotó: REUTERS/Francois Lenoir/

Az EU egyik nagy tanácsadó testülete a Régiók Bizottsága,  amely önkormányzati képviselőket tömörít. A szervezet ugyan nem vesz részt hivatalosan az EU döntéshozatalában, de véleményezheti a kezdeményezéseket, és az informális ráhatás sem elhanyagolható tényező. Ebben a bizottságban Magyarországnak 12 hely jut,

amelyből nyolcat gyorsan le is nyúlt magának a Fidesz!

Mindezzel az a gond, hogy a Régiók Bizottságának összetételét az uniós irányelvek úgy határozták meg, hogy annak tükröznie kell az adott ország politikai viszonyait, a Fidesz pedig a parlamenti viszonyokból indult ki. Így történhetett meg az, hogy

a Momentumnak egyetlen helyet sem biztosítottak,

míg a szétesés szélén lévő, már csak alig mérhető LMP-nek pedig, hasonlóan az MSZP-hez, DK-hoz és Jobbikhoz 1-1 helyet kínáltak fel. A Fidesz tudatosan nem vette figyelembe, hogy az országgyűllési választások óta volt két választás Magyarországon, ami átrajzolta a politikai térképet, a Momentumnak például lett két EP helye, az önkormányzati választások pedig azt mutatják, hogy pontosan ebben a bizottságban kellene nagyobb szerepet adni az ellenzéki képviselőknek.

Persze nincsennek illúzióink. A Fidesz ebben a helyzetben is megpróbálja ott elleheteleníteni az ellenzék munkáját, ahol csak lehet. Az önkormányzatoknak folyamatosan próbálja elvonni a jogköreit és a pénzét, a parlamentben pedig minden eszközt megragad, hogy elhalgattassa az ellenzéket.

Ezzel azonban nagyot hibáznak. A Fidesz gyengülésének az oka nem gazdasági téren keresendő, nem az ország teljesítményével van a baja a választóknak. Abból a mentalitásból és viselkedésből lett elegük, amit most még nagyobb fokozatra kapcsoltak. Ugyan az ellenzéki politikusokat el tudják hallgattani, a szavazóikat már nem.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!