A fasiszta diktatúra kiépülésének utolsó lépcsőfoka, amikor a hatalom einstandolja a kultúrát. Orbán ma ezt tette.
Hiába a tiltakozások, szerdán a parlament – több másik botrányos törvénymódosítás mellett –
- 115 fideszes igen,
- 53 ellenzéki nem szavazattal,
- 3 tartózkodás mellett
keresztül verte a parlamenten a színháztörvényt.
Bár abból végül egyelőre kikerültek a legvitatottabb részek (nem lepődnénk meg, ha a jövőben apránként csepegtetve tolnák át őket), a törvény így is példátlanul súlyos támadást jelent a magyar kultúra függetlensége ellen. A színházak vezetőinek kinevezéséről ezentúl ugyanis
külön meg kell majd állapodni a “kormánnyal” (értsd: Orbán Viktorral), ha az érintett intézmények nem akarnak elesni a számukra létfontosságú állami támogatástól.
Emellett felállították a Kásler Miklós vezette Nemzeti Kulturális Tanácsot is, ami javaslatot tesz majd a kormány részére „a kultúra kormányzati stratégiájára”, illetve „véleményezi és összehangolja a kulturális ágazati, fejlesztési terveket.” Ez lényegében annyit jelent, hogy a kormány a művészet természetével totálisan ellentétes módon, ezentúl előre megszabhatja majd, hogy milyen irányban lehet haladni.
A tegnapi törvényekkel együtt – melyekről itt írtunk -, Orbán a mai nappal tényleg végleg bevégezte élete főművét, a fasiszta diktatúra kiépítését. Azért fasiszta, mert Orbán rendszere csak az erőből ért, csak annak a nyelvén képes megszólalni, ami a fasiszta diktatúrák alapja. De azért is az, mert teljesíti a fasizmus legfőbb célját, ami arról szól, hogy
megerőszakolja, a maga valótlan képére próbálja formálni a valóságot,
mást sem tesz ugyanis, mint a természetes emberi különbségeket megpróbálja erőszakkal, erővel, elnyomással felszámolni. A fasizmus azt hazudja, hogy nincs gondolatszabadság, gondolkodni és érezni csak egyféleképpen lehet. Ez természetesen nem igaz, ezért kell elüldözni, tűzzel-vassal irtani mindenkit, aki kitűnik a sorból, aki különbözőségével rámutat a rendszer hazug voltára.
Orbán emiatt foglalta el az állami intézményeket, a törvényhozói és a végrehajtó hatalmat, ezért vitte be a kegyelemdöfést a szabad sajtónak és az igazságszolgáltatásnak, és most ezért nyírta ki a szabad kultúrát.
Magyarország ezzel végérvényesen lefordult az önrendelkezés útjáról, elárulta saját történelmi gyökereit, szabadságharcait, a szebb jövőről szóló álmát odadobta koncként az újabb őt megnyomorító despotának.
Ez az igazi nemzeti szégyen, és sajnos egyelőre még nem látni a végét. Egy biztos: még csak most jön a neheze.
