Egy nő fogja megdönteni Orbán rendszerét? Ezt várja az MTA doktora!

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Csepeli György, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Gyurcsány-kormány valamikori államtitkára adott interjút a 168 órának. Az interjú a Csepeiltől megszokottan, alapos elemzést ad a jelenlegi belpolitikai helyzetről. Szerinte a a NER elindult a lejtőn, a rendszer intellektuális tartalékai kimerültek. A rendszer működtetői elkényelmesedtek, kikapcsolták vészjelző berendezéseiket. Visszasüllyedt a ’80-as évek szintjére, a megfáradt figurákkal szemben ezért is lehet esélye az ellenzéknek. Csepeli egy

naiv, tiszta szívű, becsületes nő megjelenését várja,

aki az ellenzék vezére lehet, és személyével össze tudja fogni az ellenzéki pártokat, mint Karácsony Gergely Budapesten. Az önkormányzati választáson a Fidesz vereségét az okozta, hogy egy jelölt állt szemben az ő jelöltjükkel. “A Fidesznek sosem volt többsége. A kétharmadot a rendszer állította elő. Most a maguk által ásott verembe esnek.” – vélekedett Csepeli. Üzent az ellenzéki pártoknak is, akiknek szerinte tudomásul kell venni, hogy a migráció kérdésében társadalmi konszenzus van, “ez 2015 (és a Fidesz-kormány) nem gyógyítható öröksége.”

“Ha megbukhattak Miskolcon, Szentendrén vagy Érden, meg fognak bukni Magyarországon is “

– állítja Csepeli, akinem az a véleménye, hogy a az 5 százalékos gazdasági növekedés abban a pillanatban hat csak, amikor van. Ha stagnálni kezd az életszínvonal, akkor a varázs eltűnik.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!