Lebuktatták az “Angyal Ügyvédjét” – ma már a rendőrségen alszik

A tegnapi nap tűnt fel a médiában a magát az “Angyal Ügyvédjének” nevező személy, aki hasonló sztorival jelentkezett mint az “Ördög Ügyvédje”, azzal a különbséggel, hogy ellenzéki politikusokat akart besározni. Egy frissen megválasztott kerületi polgármesterről és egy országgyűlési képviselőről állította, hogy bizonyítékai vannak róla, hogy drogos, prostituláltakkal folytatott szexpartikat tartottak egy VI. kerületi lakásban, ám semmilyen konkrétumot nem hozott nyilvánosságra.

A Borkai Zsolt igazi életét bemutató “Ördög Ügyvédjéhez” képest nem tartott azonban sokáig a pályafutása, mert ma reggel Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV-ben bejelentette, tudja ki bújik meg a név mögött, és a stúdióból az útja a rendőrségre vezet, ahol

névszerinti feljelentést tesz!

Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről, jelentette ki Molnár, aki közölte, hogy őt és egy most megválasztott fiatal polgármestert milliós nagyságrendben megzsaroltak, amiről bizonyítékai vannak, és azt is tudja, hogy ki a zsaroló. Bár Molnár nevet nem árult el, mert azt mindenképpen a nyomozóhatóságnak akarta átadni elsőként, nem cáfolta, amikor Vujity Tvrtko Németh Gábor nevét említette, aki valamikor az MSZP-hez közel álló Egyenlítő blog munkatársa volt.

“Ezt a mocskos játszmát ma le kell zárni”

– közölte Molnár. Tegye meg ez az elkövető, hogy nem vár január elsejéig, tegye le a bizonyítékokat, a dokumentumokat, ne várjon! – üzent az “Angyal ügyvédjének” Molnár Zsolt a műsorban.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!