Majdnem belehalt Orbán rendszerébe a fideszes himnusz énekese – de még mindig imádja őket!

Néha még a legelvakultabb fideszesek is szembekerülnek a letagadhatatlan valósággal. Hiába szívják magukba és hiszik el a propagandát, az igazság olykor legázolja őket. Szinte szó szerint ez történt Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok nevű együttes frontemberével is, akinek Nélküled című dala az elmúlt hetekben szinte a Fidesz himnusza lett.

Az Orbánt imádó énekes ugyanis október 9-én motorbalesetet szenvedett, de a Fidesz szerint világszínvonalú egészségügybe majdnem belehalt.

Pedig sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben, Nyerges ugyanis egy pillanatra elájult, és kórházba is került, ahol egy teljes napig vizsgálták. Ezt maga az énekes is megerősítette: „Mentő vitt a János kórházba, ahol elvégeztek minden kötelező vizsgálatot, s úgy tűnt, nincs súlyos sérülésem, megúsztam a dolgot egy kis zúzódással, így 24 óra utána saját felelősségemre hazamentem.”

Nyerges Attila azonban pár nappal később rosszul lett. A vérnyomása leesett és annyira szédült, hogy képtelen volt felkelni. Ekkor ismét orvost hívott, és

a Fidesz szerint tökéletes magyar egészségügy orvosa azt tanácsolta: polcolja fel a lábát és nem lesz semmi baj.

Pedig az énekes részletesen elmondta, hogy motorbalesete volt és még az oldalán éktelenkedő sötét foltot is megmutatta az orvosnak, aki ezután távozott. Nem sokkal később azonban Nyerges már annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hozzá hívni, és a váci kórházba vitték. Az énekes szerint „szerencsére ők alaposabbak voltak” és az ultrahangos vizsgálat során kiderült, hogy gyakorlatilag megsemmisült a lépe. Kétórás operációval kellett megmenteni az életét.

Vagyis az Orbánék által lezüllesztett magyar egészségügy kis híján megölte a NER himnuszának az előadóját.

És ez nem valami fatális véletlen, hisz az életmentő beavatkozást megelőzően egy kórház egy teljes napon át nem tudta kideríteni a bajt, majd ezt követően a kihívott orvos is csak a lábak felpolcolását javasolta az életveszélyben lévő betegnek. Az igazán döbbenetes azonban az, hogy

a fideszes énekes még a halál küszöbén sem hajlandó észrevenni, hogy Orbánék miatt került bajba!

Nyerges Attila ugyanis ezt nyilatkozta a Demokratának: „Nagyon nagy szerencsém volt, hogy az a doktornő, aki a motorbaleset után műtött, ugyan már nyugdíjas, hétfőnként bejár kedvtelésből ügyelni. Neki ez az operáció rutinműtétnek számított.”

Vagyis az Orbánt imádó énekes egyszerűen képtelen meglátni, hogy kevés az orvos, kicsik a fizetések, a nyugdíjasok pedig pihenés helyett kénytelenek dolgozni, hogy megéljenek.

A Nélküled előadója szerint az életét megmentő doktornő csak „kedvtelésből” jár be ügyelni.

Bár az élete megmaradt, de az ilyen ember valójában menthetetlen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!