Törvényt sértett a Belügyminisztérium – Rejtegetik a választási csalás bizonyítékait?

A TASZ és a Political Capital még a tavalyi országgyűlési választások előtt kikérte a Belügyminisztériumtól a lakcímnyilvántartási adatokat, de az akkor nem adta ki. A két szervezet bírósághoz fordult, hogy az igényelt adatokat adják át nekik, mivel azt a Belügyminisztérium megtagadta.

Végül másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a TASZ-nak adott igazat, így a minisztériumot kötelezték az adatok átadására.

Az erről szóló írásos döntést a Belügyminisztérium 2019. október 30-án kapta kézhez – közölték a Népszava kérdésére.

A lap azt közölte, hogy a nehezen kiperelt adatokat, a minisztériumnak 15 napon belül közzé kellett volna tennie, valamint november közepén még a Belügyminisztérium is azt közölte egy kérdésre reagálva, hogy a jogerős ítélet szerint fognak eljárni.

Azonban a Népszava úgy értesült, hogy az adatokat azóta se tették közzé, ami pedig azt jelenti, hogy

a “jogszabályok betartásáért, betartatásáért is felelős tárca több mint két hete törvénysértő állapotot tart fenn azzal, hogy nem teljesíti az ítéletben foglaltakat”.

A Belügyminisztérium szerint a másodfokú ítéletet a Kúrián támadják meg, ám a Kúria azt közölte, hogy hozzájuk “felülvizsgálati kérelem vagy ideiglenes intézkedés iránti kérelem még nem érkezett”.

A TASZ szerint azért lenne fontos megismerni a kért adatokat, mivel ezekből lehetne következtetni arra, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések a 2018-as országgyűlési választások előtt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!