Teljesen kifogyott a Fidesz a hadrafogható szakemberekből – mindenhova kapkodnak

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

Egy 22 éves egyetemista lányt fognak kinevezni helyettes-államtitkárnak.

Eddig a hír, amely akár örvendetes is lehetne, hiszen ezek szerint az ország tele van tehetséges fiatalokkal. Nem is gondolnánk, hogy Rácz Zsófia joghallgató ne rendelkezne kiváló képességekkel, hiszen korábban hazánk ENSZ ifjúsági küldöttje volt és nemrég tért vissza egy fél éves washingtoni ösztöndíjprogramról. Egy pici foltot hagy rövidke életútján, hogy politikai elemzőként is dolgozott, a Fidesz pénzelte Alapjogokért Központnál. Mondjuk a politikai elemzéshez kellene némi élet- és politikai tapasztalat.

De sebaj, hiszen  ifjúságért felelős helyettes-államtitkár lesz. Ahhoz meg ugye elég, ha ifjú az illető. Nem is értem, hogy

a bölcsődei rendszert felügyelő poszton miért is nem egy óvodás áll?

Hiszen nála senki nem ismeri jobban a bölcsöde minden nyűgét baját. Kötelező alvás, főzelék, kevés játék – ennek mind vége lenne, ha egy hozzáértő óvodás irányítaná a rendszert. Hagyjuk most az infrastruktúra fenntartásával járó gondokat, a költségvetési forrás átcsoportosítások kavalkádját, a lokális demográfiai viszonyokból eredő különbségeket, és az önkormányzatok felé nyújtott normatív támogatások mértékét. Játék, alvás, főzelék. Ez a lényeg.

Rácz Zsófia reméljük az ifjúságpolitikában tovább fog látni, mint a bulik és az internetes közösségek világa. Reméljük,megtalálja a módját, hogyan lehetne ezt a züllött és zöld gondolatokkal megfertőződött, a nyugati világ fel nyitott, nyelveket beszélő fiatalságot

visszatéríteni Kövér László és Németh Szilárd szintjére.

Hogyan lehetne végre totálisan átmosni az agyukat, hogy csak a Fideszre szavazzanak.

A feladat nagy. Azok, akik Orbán 2010-es hatalomra kerülésekor kezdték meg az általános iskolát, 2022-ben szavazni fognak róla. Szavazni fognak Orbánról, az általa lezüllesztett iskolarendszerről, amellyel sújtotta őket. Szavazni fognak a kórházról, ami nem műtötte meg időben a nagyszüleiket. Szavazni fognak a milliós focista fizetésekről, és a démonizált jógáról. Az ő megtérítésükre már nem lesz elég egy kiadós migránsozás, ők már nem laposföld hívők.

Rácz Zsófia reméljük meghálálja Orbánnak a kinevezést, ha már az ő kedvéért is törvényt módosítottak, hogy ezentúl diploma nélkül is lehessen valaki helyettes-államtitkár. De ez már egy másik posztot kíván.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!