Magyarország az uniós szégyenlista élén – Újabb büntetést szabott ki az OLAF!

Ismét hiányosságokat talált az unió a hazai közbeszerzésekben, így pénzbüntetést róttak ki a magyar államra.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatai valamint az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság 2015. és 2017. évi ellenőrzései rendszerszintű hiányosságokat állapítottak meg a magyar vidékfejlesztési program közbeszerzési eljárásaiban.

A súlyos hibák miatt az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága úgy határozott, hogy

6,5 millió euró (több mint 2 milliárd forint) összegű büntetést alkalmaz Magyarországgal szemben,

valamint felhívják a magyar hatóságok figyelmét arra, hogy vizsgálják felül az ide kapcsolódó közbeszerzéseket – írta közleményében a Bizottság DK-s EP-képviselője, Ara-Kovács Attila.

A Népszava közlése szerint, korábban több vizsgálatot is folytatott az OLAF Magyarországgal szemben. Tavaly hazánkban indította és zárta le a legtöbb eljárást az Európai Csalás Elleni Hivatala, összesen 9 ügyben indult vizsgálat melyből hét fejeződött be.

Abban is listavezetők vagyunk, hogy 2014-2018 között az OLAF Magyarország esetében ajánlotta a legmagasabb arányú pénzbüntetést a feltárt ügyekben az uniós tagországok közül, ezzel pedig kimondható, hogy

hazánk az uniós szégyenlista élén szerepel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!