Kicsinyes bosszúba kezdett a Fidesz – a morzsákat is összesöprik

Sorra mondja fel a helyi televíziókkal kötött szerződéseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). De csak azokban a városokban teszi ezt, ahol az ellenzék került hatalomra.

Az MTVA a vidéki, helyi televíziókkal szerződést kötött, különböző feltételekkel műsorgyártásra, így a közszolgálati királyi televízió regionális műsoraiban, vagy a híradóban láthattunk általuk készített műsorokat, vagy helyi hír anyagokat. Ezekért cserébe -szerződéstől függően- 10 milliós nagyságrendű összeget kaptak a helyi televíziók. Jó üzlet volt ez mindkét félnek, mert az MTVA-nak nem kellett stábot utaztatnia, ha egy fontos kormánytag éppen vidéken tett egy nagy bejelentést, az önkormányzatok által finanszírozott tvéknek pedig minden fillér jól jött. Most viszont

kicsinyes bosszúba kezdett a Fidesz uralta MTVA.

Szolnok, Miskolc, Pécs, Nagykanizsa már nem szállít többé műsort, a szerződést felbontotta az MTVA, miután leváltották a helyi média fideszes vezetőit. Valószínűleg ez a sors vár Egerre és Szombathelyre is, némi csúszással.

Az már látszik, hogy a 90 milliárdos (90 000 milliós) költségvetésükben apró morzsának számító, összességében körülbelül 100 milliós összeget is sajnálják az ellenzéki vezetésű városok televízióitól. Nem először tapasztalhatjuk október 13-a óta, hogy Orbán nem tud méltósággal, emelt fővel veszíteni.

Ahhoz egy erős jellem kellene, és nem a zsebtolvaj kicsinyes mentalitása.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!