Pofátlanság! Hülyére vette a Fidesz a vonaton utazókat!

Homolya Róbert a MÁV-csoport elnök- vezérigazgatója. Forrás: Youtube

Mindenki tudja, hogy a magyar vonatok gyakran késnek és piszkosak. Ez azonban nem olyan helyzet, amibe egy Európai Uniós ország esetében csak úgy bele kellene nyugodni. Hazánk 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, 2007-ben pedig született egy uniós EK-rendelet a vonaton utazók jogainak érvényesítéséről, amelyet – elvileg – hazánkban is be kellett volna vezetni. Eszerint a vasúttársaságnak – vagy az állomás üzemeltetőjének – késés esetén folyamatosan tájékoztatnia kell az utasokat a kialakult helyzetről, illetve a várható érkezési-indulási időről.

Hatvan percnél hosszabb késés esetén az utasoknak térítésmentesen fel kell ajánlani ételeket, frissítőket, illetve szállást is,

ha a késés miatt egy- vagy több éjszakai tartózkodás válik szükségessé. A rendelet szerint az ilyen esetekben a vasúttársaságnak különös figyelmet kell fordítania a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők ellátására.

Ez a rendelet 2009. december 1-jén megjelent a Magyar Közlönyben azzal a kiegészítéssel, hogy a magyar kormány a hatályba lépését tíz évvel kitolta 2019. december 4-re. Vagyis

tíz évet adtak a MÁV-nak, hogy megteremtsék az utasok jogainak érvényesítéséhez szükséges feltételeket.

A tíz év mostanra letelt, ám a magyar vasút siralmas helyzete azóta sem sokat változott. A vonatok továbbra is késnek, az utasok joggal dühösek, a MÁV pedig úgy tesz, mintha ebben semmilyen felelőssége nem lenne. Nem csoda, hogy sok utas már nagyon várta a 2019. december 4-ét, amikortól a rendelet szerint lehetőség nyílik a késés miatti bosszúságok enyhítésére, illetve az utazók kártalanítására. Azonban a

a Fidesz-kormány iszonyatosan kiszúrt a vonattal utazó emberekkel: egy módosítással 5 évvel elhalasztotta a rendelet bevezetését!

Orbánék egyszerűen csak annyit csináltak, hogy elővették a tíz évvel ezelőtti rendeletet, és az abban szereplő dátumot átírták 2024-re. Vagyis a MÁV-nak továbbra sem kell foglalkoznia a késésekkel és az utasok is hiába várják a kártérítést, hisz az erről szóló rendelet bevezetését maga a Fidesz-kormány szabotálja!

Az utasok pedig már sejthetik:

ha Orbánékon múlik, az utasok jogairól szóló rendeletet sohasem fogják bevezetni.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!