Titkárnőt neveznek ki egy fontos posztra – már semmit sem ér a szaktudás

EU-csúcs Brüsszelben MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

November végén visszarendelték posztjáról Bajnok Artúrt, az MTI brüsszeli tudósítóját. Szakmai körökben ez azért keltett meghökkenést, mert a fiatalembert tavaly ilyenkor Junior Príma díjjal ismerték el kiváló munkája miatt.

Nem ez az első eset, amikor váratlanul lecserélik a brüsszeli tudósítót. Három évvel ezelőtt,  a 35 éves MTI-múlttal rendelkező Kárpáti Jánost hívták haza ugyanerről a brüsszeli posztról,

mert előre nem egyeztetett kérdést tett fel Orbán Viktornak.

A mostani cserének azonban van még egy érdekessége, mert Bajnokot a helyén nem egy újságíró kapja, hanem

egy titkárnő!

Igazi sokkot okozott a magyar újságírók között, amikor megtudták, hogy Andits Eszter váltja Bajnok Artúrt, aki eddig az egyik fideszes európai képviselőnő asszisztense volt, és sosem foglalkozott újságírással. Andits egyébként 2010-ben a ma már Budapestről elüldözött CEU-n szerzett mesterfokú diplomát összehasonlító történelemből.

Mindezt teljesen beleillik abba a képbe, amit Orbánék műveltek az MTI-vel, aminektulajdonképpen a független, közszolgálati hírközlő szervnek kellene lennie. Ezzel elentétben azonban ma már tudható, hogy vannak tiltott(!) témák, amiről nem számolhatnak be! Ezekre példa, hogy nem számolhatnak be, a külföldi sajtóban megjelenő, a kormányra nézve negatív cikkekkel, vagy például tabu a papi pedofília és az önkormányzati választások külfüldi visszhangja.

A történetét 1880-ig visszavezető Magyar Távirati Irodában ilyen fokú cenzúrára és kontrollra még a rendszerváltás előtti években ott dolgozók sem emlékeznek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!