Kásler: A betegek tehetnek az idő előtti halálozásokról, nem a kormány

Kásler Miklós a Medical Online beszámolója szerint a népjóléti bizottság előtt tartott mai éves beszámolóján úgy fogalmazott: az elkerülhető halálesetek magas száma nem azt igazolja, hogy az egészségügynek nincs kórháza, ágya, műtője vagy sebésze,

hanem azt, hogy a magyar beteg nem megy el idejében orvoshoz.

Nem tudjuk, hogy hallott-e már a miniszter a várólistákról, de ha nem, szívesen tájékoztatjuk: nem jókedvükben nem jutnak idejében a magyarok a megfelelő ellátáshoz, hanem a botrányosan hosszú várólisták miatt. Amit ugye minden normális országban a mindenkori kormányzat felelőssége lenne rendbe tenni. Nem úgy Magyarországon, ahol szisztematikusan megy a felelősséghárítás, és a hatalommal való visszaélés, és ahol a politikai elit sportszerűen belerúg a kiszolgáltatottakba, a gyengébbekbe.

Kásler azt ugyan elismerte a beszámolóban, hogy “lehetnek problémák az egészségügyi ellátórendszerrel”, de ez szerinte nem azt jelenti, hogy “ég a ház”, hanem maximum csak azt, hogy “csőtörés” vagy “dugulás” van. A kórházi fertőzésekre kitérve sem volt nemkülönben botrányos a reakciója, azt mondta, hogy

a fertőzéseket leginkább a látogatók generálják, mert azok kívülről érkeznek az intézményekbe.

Magyarán: Kásler szerint nem a kormány dolga lenne biztosítani a megfelelő higiéniai körülményeket, hanem a látogatóknak kellene kevesebbet látogatni a szeretteiket, hogy megóvják őket a fertőzésektől.

Ez ma a magát kereszténynek hazudó kormány hozzáállása az elesettjeinkhez. Gratulálunk nekik!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!