Egy napot volt itt a török elnök – Kiderült mennyibe került a főváros megbénítása

Orbán Viktor és Recep Tayip Erdogan török elnök örülnek egymásnak // Fotó: MTI/EPA

A hónap elején, november 7-én érkezett Budapestre Orbán Viktor egyik szövetségese, Recep Tayyip Erdoğan, aki miatt késő délután szinte az egész főváros megbénult. Nem lehetett közlekedni se autóval, se tömegközlekedéssel, de még gyalog sem – közölte a 444.hu.

A török elnök amellett, hogy Orbánnal tárgyalt, megtekintette a török kori műkincseket a budai hegyoldalon,

így órákon át állt a forgalom Budán és Pesten is egyaránt, nem kis bosszankodást okozva a város lakóinak.

Az orosz elnök látogatásánál is nagyobb készültségről már akkor is lehetett tudni, hogy biztos sokba került a magyar adófizetőknek, végül a pontos összeget a Momentum alelnöke, Donáth Anna derítette ki a BRFK-tól.

Az egynapos fokozott rendőri intézkedések és lezárások összesen 67 millió 638 ezer forintba kerültek.

A Momentum szerint ez azonban nem a végleges, teljes összeg, mivel lehetséges, hogy a török elnök látogatásával kapcsolatos költségek más szerveknél vagy fővárosi cégeknél is keletkeztek, ezért tovább informálódnak a témával kapcsolatban és további felvilágosítást ígérnek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!