Démonidézés az MNB-ben! Matolcsy feleségét támadja a Hit Gyülekezete!

Földöntúli erők irányítják a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikáját, ez most már abszolút világos. Matolcsy György unortodox módszereit ártó szellemek sugallják, a forint árfolyamcélját pedig maga Belzebub határozza meg. Mindezt nem mi mondjuk, hanem egyenesen következik abból, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezetője nemrég kijelentette: a jógázás démonokat energizál, illetve idéz meg, ezért aki jógázik, gonosz szellemeknek áldozza fel a testét. Márpedig ezzel a jegybank elnökét támadja, hisz

Matolcsy György felesége, Vajda Zita hetente kétszer jógaórákat tartott az MNB dolgozóinak!

A jegybankelnök még a szeretőjeként vitte magával a nőt 2013-ban a jegybankba „nemzetközi szakmai titkárnak”. A nő munkaköri leírása szerint utazásokat szervezett, tárgyalásokat készített elő, könyveket és cikkeket mutatott be a jegybanki vezetőknek, havi nettó 1 150 450 forintért, majd később két MNB alapítványnál is zsíros állásokat kapott (ezekről később lemondott). Vajda Zitát két éve feleségül vette Matolcsy György, de arról nincs semmi hír, hogy a nő szakított volna a jógázással. Vagyis a Hit Gyülekezetének vezetője,

Németh Sándor szerint Matolcsy egy olyan nővel él, aki démonokat idéz meg!

Matolcsy egyelőre még hallgat az ügyben, de csodálkoznánk, ha nem szólalna meg, hisz végül is egy tekintélyes egyház vezetője rágalmazta meg azzal, hogy olyasvalakivel osztja meg az életét, aki sötét, túlvilági erőkkel áll közvetlen kapcsolatban és ebbe az MNB munkatársait is bevonta. Ez pedig akár a jegybankelnök a munkájára is kihathat.

Érdeklődve várjuk az ördögi fejleményeket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!