Újabb frontot nyitottak a kereszténység nevében: ezentúl ez tilos lesz a hívőknek

A Hit Gyülekezete egy elég érdekes képződmény a magyar egyházak sorában, sokáig kérdéses volt, megtarthatja-e státuszát a 2011-es egyházi törvény módosításakor, de végül a törvény megszavazásakor megkapta az egyházi rangot, annak minden anyagi előnyével együtt.

A Hit Gyülekezetének, így Németh Sándor vezető lelkésznek a tulajdonában van az ellenzéki szavazók által kedvelt ATV csatorna is, miközben Németh többször tett már nyílt kijelentéseket, miszerint ma a baloldali liberális gondolkodás a legnagyobb veszély a demokráciára, és ez a veszély a muszlimokkal együtt tör Európára, és ebben persze csak Orbán Viktor védhet meg minket.

Ennél azonban mégtovább ment a napokban Németh. Az egyik legnagyobb veszély egy hívő emberre, -kapaszkodjanak meg- a jóga, mert

a jógázás a démontiszteletre rendelt mozgási kultúra!

Az alábbi videóból kiderül, hogy nem mi lódítunk, hanem valóban elment teljesen az esze a vezető lelkésznek, és szerinte aki jógázik annak a szívét meg fogják szállni a démonok. Néhol nyögdécselve ugyan, néhol értelmetlen logikai bukfenceket vetve bizonygatja a jógázás veszélyeit Németh.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!