Kósa felháborító kijelentést tett – ezzel megalázta az összes segítségkérőt

MTI Fotó: Kovács Attila

Kósa Lajos az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői ülésén meglepő érveléssel állt elő, mikor Szél Bernadett független képviselő törvénymódosítóját tárgyalták – közölte a 24.hu.

Az ellenzéki képviselő javaslata azoknak a menedékkérőknek az éheztetéséről szólt, akik a határmenti tranzitzónában vannak elszállásolva.

A törvénymódosítás benyújtására Szél szerint azért volt szükség, mivel tavaly augusztus óta dokumentáltan összesen 17 alkalommal 27 embert éheztettek a hatóságok az említett területen.

A Magyar Helsinki Bizottság minden esetben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ami végül utasította a magyar államot az eljárás alatt álló külföldiek élelmezésére, júliusban pedig már kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen.

Kósa az ellenzéki képviselő javaslatra azt mondta, hogy

“az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra sem kap enni a magyar államtól, ők sincsenek éheztetve”.

A parlamenti bizottság fideszes elnöke azon kívül, hogy turistákhoz hasonlította a háború elől menekülő kiszolgáltatott embereket, azt mondta, hogy Szél Bernadett javaslata valótlanságokat tartalmaz, ezért nem támogatja a tárgysorozatba vételét. A lap beszámolója szerint míg Kósa és Szél a javaslatról vitázott, addig a többi kormánypárti tag a telefonjukat nyomkodták.

(Ez is azt bizonyítja, mennyire viselik a szívükön más emberek sorsát a fideszesek)

Kósa azt is hozzátette érveléséhez, melyben az állam felelősségét próbálta hárítani, hogy “a tranzitzónákban tartózkodókat nem is léptették be Magyarországra, így nincsenek is magyar területen“.

A bizottság fideszes elnöke kijelentette továbbá azt is, hogy az ellenzékiek “minden létező valótlanságot előadnak, hogy kinyissák a menekültáradat előtt a kapukat, ez nem meglepő“. Szerinte a többi párt azért támogatja csak Szél javaslatát, hogy Magyarország rossz hírét keltsék.

Végül a fideszes többség leszavazta Szél javaslatát.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!