Lebuktatta a Pesti Srácok Bayer Zsoltot – eddig csak propagandát csináltak, nem műsort

Nagyon megviselte a Fideszt az önkormányzati választásokon való folyamatos veresége. Hiába kezdtek el kekeckedni Jászberényben is, csak azt sikerült bebizonyítaniuk, hogy

az ellenzéki szavazóknak megjött a hite a győzelemben!

Így történhetett meg, hogy a 14 szavazatnyi különbség majdnem 4 000-re nőtt, a megismételt választáson. Be is indult a pánik a Fideszben, a vezető politikusaik egyre agresszívebbek az ellenzékiekkel szemben, a holdudvar pedig elkezdett vészjelzéseket küldeni.

Még Bayer Zsolt is azt mondta a Sajtóklub című néha propagandával, néha nyílt uszítással foglalkozó műsorában, hogy

“Katasztrofális vereség született. Nem dughatjuk homokba a fejünket, szerintem baj van.”

Jó reggelt kívánunk az ötös számú tagkönyv tulajdonosának, tetszettek volna tisztességesen politizálni, akkor talán nem ez lett volna az eredmény. Esetleg még azt tudnánk javasolni, hogy ezentúl ne az Orbán Viktor által elképzelt párhuzamos valóságról beszéljenek a műsorukban, hanem próbálják meg a valósággal szembesíteni a nézőiket.

Az már csak a hab a tortán, hogy az egyébként Orbán hátsójából kikandikáló Pesti Srácok is azt írta a műsorról, hogy

“Rendhagyó szembenézés a Sajtóklubban”,

elismerve ezzel, hogy a valóságról való beszélgetés vagy vita igencsak rendhagyó dolog a kormánypárti médiában. Nekünk ez eddig is világos volt.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!