Ezt nehéz lesz kivédeni! Ördögi tervvel támadja a Fidesz Budapestet!

Kezd körvonalazódni, milyen taktikával próbálja a Fidesz ellehetetleníteni a Budapestet elhódító ellenzéket. Orbánék érezhetően belátták, hogy a nyílt gáncsoskodás visszaüthet rájuk, ezért új haditervet eszeltek ki. Olyan ügyekbe, illetve intézkedésekbe próbálják belehajszolni a főváros új vezetését, amikből nehéz jól kijönni.

A Fidesz egyfajta „balhé strómanokat” jelölt ki, akiknek az a dolguk, hogy úgy tegyenek, mintha a nép igényeit közvetítenék.

Ezért bukkantak fel hirtelen az atlétikai világbajnokság megrendezését szorgalmazó hírességek és ezért szólalt meg újra egy olyan szakszervezet is, amely vasárnapi zárva tartás visszahozását követeli.

Habonyék új terve kétszeresen is ravasz: nem helyezi az emberekkel szembe a Fideszt és látszólag a „népakaratot” fordítja Karácsony Gergely ellen.

Ha a főváros ellenzéki vezetése ellenáll ennek a nyomásnak, a Fidesz később az elmaradt intézkedésekre hivatkozva támadhat, mondván: Karácsony Gergelyék az atlétikai vb visszamondásával kárt okoztak anyagilag és a nemzet önbecsülésének is. Ha pedig a környezetvédelem és a klímaveszély kerül szóba, azt is aduként használhatják, hogy ha az ellenzék engedte volna a vasárnapi nyitva tartás korlátozását, nem lenne annyi autó az utakon.

Budapest új vezetése akkor is bajba kerülhet, ha meghátrál és lesz atlétikai vb, valamint vasárnapi zárva tartás.

Az atlétikai világbajnokságnak ugyanis már a terveire is 21 milliárdot költöttek és könnyen lehet, hogy a költségek meghaladják a 100 milliárd forintot. Ez egyrészt Orbán győzelme lenne, hisz végül is az történik, amit ő akart, másrészt a fővárost olyan költségekbe hajszolnák, ami ellehetetlenítené Karácsony ígéreteinek betartását. A vasárnapi zárva tartásról pedig a Fidesz is tudja, mennyire népszerűtlen az emberek számára, ezért próbálják belehajszolni a főváros új vezetését.

A strómanoknak kiadott „népi követelések” pedig várhatóan folytatódni fognak – hacsak az ellenzék egy hatékonyabb kommunikációs stratégiával le nem leplezi, hogy mindez valójában a Fidesz mesterkedése.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!