Meghátrált és retteg a fideszes propaganda!

Hiába hőbörög és próbál fenyegetőzni a fideszes propagandamédia, azért csak kiderült, mi az, amitől még ők is félnek. A Pesti Srácok nevű kormányzati portál ugyanis eddig sem fizetni nem volt hajlandó Juhász Péternek, az Együtt volt elnökének, sem pedig helyreigazítást nem akartak közölni, pedig jogerős bírósági ítélet van arról, hogy 2016. szeptembere és 2017. májusa között 13 olyan cikket közöltek róla, aminek minden állítása hazugság volt. A Prosti Srácoknak is nevezett oldal kiadója azzal a pitiáner indoklással magyarázta az 5 milliós sérelemdíj kifizetésének elmaradását, hogy „várt bevételeik még nem teljeskörűen érkeztek meg.”

Ezt elégelte meg Juhász, amikor hétfőn bejelentette, hogy

végrehajtási eljárást indít a Pesti Srácok kiadója ellen.

A lépés érezhetően meglepte a fideszes propagandamédia vezetőségét, akik úgy gondolták, hogy évekig húzhatják majd az időt a színfalak mögött. Talán azt hitték, Juhász egyszer majd csak belefárad a hosszas huzavonába, ők pedig megúszhatják a fizetést és a helyreigazítást. A végrehajtási eljárás azonban úgy érte őket, mint egy jól eltalált gyomros, hiszen ha ez valóban elindul, az azt jelenti, hogy 5 millió forint és kamatainak értékéig bármit lefoglalhatnak tőlük. Ettől

a kormánymédia úgy megrémült, hogy azonnal átutalták a pénzt az alaptalanul rágalmazott egykori politikusnak.

Juhász Péter azonban már nem elégszik meg ennyivel. Kijelentette ugyanis, hogy ez még számára nem elegendő, mivel a kiadó a sérelmi díj kifizetésével csupán egy részét teljesítette annak a követelésének, amire jogerős bírósági ítélet kötelezi őket. Ezért az egykori politikus

addig nem áll el a végrehajtástól, amíg a Pesti Srácok ki nem teszi a helyreigazításokat „a szennylapjuk főoldalára”, és ott is tartja 12 napig.

Juhász azt is követelte, hogy a helyreigazításokat a Pesti Srácok „illessze be a mai napig elérhető hazug cikkeikhez is. 14-szer szerepelnek benne a “valótlanul híresztelte” és “valótlanul állította” kifejezések, tehát ennyiféle hazugságot terjesztettek rólam.”

Az Együtt volt elnöke szerint az általa megnyert perek nem a pénzről szólnak, hanem arról, hogy senkiről se lehessen büntetlenül folyamatosan hazudni. Kijelentette: „ha nem kerül ki hamarosan a teljes felsorolás a főoldalra, és nem hagyják ott 12 napig, a pénztől függetlenül megindítom a végrehajtást.”

Ezután a Pesti Srácok gyorsan a nyitóoldalára is kitette a helyreigazítást – igaz, csak a legaljára.

közlemény 1
Így dugták el a közleményt a Pesti Srácok oldalán

A hírre, hogy kiderült a kormánypropagandista Pesti Srácok gyenge pontja és világossá vált, hogy ezen a módon mégiscsak elkaphatók és fizetésre bírhatók, mások is közzétették, hogy ugyanezt a módszert alkalmazzák ellenük.

A Jobbik kijelentette, hogy ők is végrehajtásokat indítottak a Pesti Srácok ellen.

A párt szerint két képviselőjüknek, Z. Kárpát Dánielnek és Gyöngyösi Mártonnak is tartozik a propagandamédium 600-600 ezer forinttal, miután a 2018-as országgyűlési kampányban azt írták róluk, hogy több százmilliós luxusvillákban laknak.

A fideszes propagandát nyomó médium tehát nagy bajba került,

Miután kiderült, mitől félnek a legjobban, a többi alaptalanul megvádolt ember is ehhez a fegyverhez nyúlhat ellenük.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!