Záporoznak a kritikák Orbánra a jobboldalról, Tarlós is kitálalt

A volt főpolgármester az Indexnek adott interjút. Fábry Sándorhoz hasonlóan meglepő szókimondással a kampány kapcsán nemcsak azt mondta el, hogy “voltak benne hibák”, de azt is bevallotta, hogy

bár állítása szerint 29 éven keresztül mindig ő irányította a kampányait, ezt az utolsót valamiért már “mások is segítették”.

Azt mondta, ezzel az úgynevezett “segítséggel” néhol egyetértett, néhol nem, viszont határozottan volt több módszer is a sajátjai közül, amiket hiányolt a kampányából. Bár nem fejtette ki, pontosan milyen módszerekre gondol, nem nehéz kitalálni, volt ugyanis egy elejtett mondata, miszerint

“Lehet, hogy mégis megérte volna vitázni Karácsonnyal”.

Tarlós szerint “azoknak, akik továbbra is aktívan politizálnak, érdemes lenne levonni bizonyos tanulságokat, elsősorban talán a kommunikáció tekintetében“. Mint ismert, Fábry Sándor pont tegnap nyilatkozta le, hogy szerinte azért kapott ki a Fidesz a választáson, mert “nem vett vissza eléggé az arcából”. Bár nem tudjuk, Tarlós beszélt-e Fábryval, mindenesetre úgy tűnik, hogy nagyon hasonló véleményen vannak a vereség okait illetően.

Ezzel már kettőre nőtt két nap alatt azoknak a fideszeseknek a száma, akik meglepő szókimondással egy szokatlanul erős kritikát fogalmaznak meg Orbán Viktor hatalomgyakorlási módszereit illetően. Tarlós épp lényegében beismerte, amit a kampány alatt a megafonba még tagadott,

vagyis azt, hogy valójában Orbán volt az, aki megtiltotta neki, hogy vitázzon Karácsonnyal.

Persze akinek van egy csepp esze, az ezt már eddig is tudta, a Fidesz lényegében a teljes főpolgármesteri kampányát arra építette, hogy nem szabad potens ellenfélnek láttatni Karácsonyt (emlékszünk még az alkalmatlanozásra?). Ha Tarlós vitába szállt volna Karácsonnyal, azzal a “maga szintjére” emelte volna, márpedig azt orwelli módon minden lehetséges fórumon tagadni kellett, hogy Karácsony esélyes a győzelemre.

Hiába tudtuk azonban, mi a valóság, az, hogy ezt most már Tarlós is, ráadásul ilyen nyíltan elismeri egy olyan közegben, ami 9 éve nem tűr semmilyen belső kritikát, mindenképp durva fejlemény. A változás elindult, és ki tudja, hol lesz a vége.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!