Matolcsy elárulta! Orbán pontos terv alapján vinné ki hazánkat az EU-ból!

Matolcsy György kép: Nol.hu

Matolcsy György Magyarország EU-ból való kilépésének tervét árulta el, amikor a Financial Times-ban az euró bevezetését és fenntartását támadta. Ez derül ki abból az interjúból, amit a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke, Bodnár Zoltán adott a Népszavának. A neves gazdasági szakember szerint nyilvánvaló, hogy a jegybankelnök Orbánnal egyeztetve jelenttette meg zavaros geopolitikai vízióját, és amelyből kiderül:

Matolcsy szerint a nyugat hanyatlik és évszázadokig Eurázsia lesz a vezető erő.

A szakember szerint Matolcsy álláspontjának egy lehetséges olvasata, hogy Orbánék is látják: a Fidesz rezsimje összeegyeztethetetlen az Európai Unióval, ezért előbb utóbb Magyarország kilép. Persze, addig is élvezi az uniótól kapott pénzt, miközben bomlasztja azt minden lehetséges módon. Ebben a tervben jövőképként ott van az Oroszország uralta Eurázsiai Gazdasági Unió a saját új közös pénzével, az altyn-nal, amely mögött arany és elektromosság van. Pont úgy, ahogy Matolcsy leírta. Vagyis

Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Kirgizisztán és Örményország után mi is csatlakozhatunk majd az új Szovjetunióhoz.

Ennek a tervnek az őrültségét csak a jegybankelnök érvelésének tébolyultsága múlja felül. Még az egyébként jellemzően visszafogottan érvelő Bodnár Zoltán is többször „ostobaság”-nak minősítette, hogy Matolcsy szerint az eurót csak azért hozták létre, hogy Európa versenyezzen az amerikai dollárral, megállítsák a szovjet befolyás terjedését és kompenzálják a német újraegyesítést. Az MNB volt alelnöke tételesen cáfolta ezeket a kijelentéseket. Mint mondta, az alapító országok nem a dollár versenytársát akarták létrehozni, hanem a monetáris rendszer stabilitását próbálták megteremteni. Az pedig egyenesen történelmietlen, hogy Matolcsy a német egység áraként értelmezi az euró bevezetését, hisz a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásának gondolata már az 1986-os Egységes Európai Okmányban megjelent. Vagyis

Matolcsy szerint az euró ötlete 1986-ban a német újraegyesítés miatt vetődött fel. A jegybankelnök annyit sem tud, hogy az 4 évvel később volt!

Ez a zavaros érvelés egyvalamire volt csak jó: hogy kiderüljön, mire készül Orbán Viktor. Azért dörgölődzik Putyinhoz, azért szidja teli szájjal az Európai Uniót és azért beszél Matolcsy a fölemelkedő Eurázsiáról, hogy előkészítsék a terepet ahhoz a bejelentéshez, amikor majd

Orbán feláll és kimondja: az EU elfáradt, Magyarország pedig a szebb jövő érdekében a dinamikusan fejlődő Eurázsiai Gazdasági Unió tagja lesz.

Jó, ha mindenki tudja: a 2022-es választások tétje az lesz, hogy ezt sikerül-e megakadályozni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!