Elpártolt Orbán mellől az erő, a labda már az ellenzéknél pattog

Tegnap kiderült, nemcsak működik az ellenzéki összefogás, de erős tartalékai is vannak.

Először vizsgázott azóta a teljes ellenzéki összefogás, hogy október 13-án kiderült: működik. Akkor a centrális erőtér összeomlott, megszűnt a kormánypártok 9 éve tartó hegemóniája, és oda lett Orbán Viktor legyőzhetetlenségének mítosza.

Az elmúlt hetekben egymást érték a különböző elemzések, melyek azt próbálták megfejteni, hogy mi és milyen mértékben járulhatott hozzá az ellenzék ilyen arányú előretöréséhez. Mennyire érvényesült pl. a Borkai-hatás, mennyire számított az egyes jelöltek alkalmassága, mennyire tartották fontosnak a választók a különböző programokat, és milyen mértékben hálálták meg azt, hogy az ellenzéki pártok 9 év után végre félretéve ellentéteiket, megértették a választók akaratát, és összefogtak a közös győzelem érdekében.

Bár ezek a kérdések egyelőre továbbra is vita tárgyát képezhetik, a mostani megismételt választásokon egyvalami már biztosan körvonalazódni látszik: nemcsak az derült ki, hogy az összefogás működik,

de az is, hogy jelentős tartalékai vannak, melyek akár még egy országgyűlési választás keretein belül is sikereket hozhatnak az ellenzéknek.

Vasárnap kiderült ugyanis, hogyha az ellenzék elhiszi, hogy van esélye labdába rúgni, akkor be fog szállni a mérkőzésbe. És ugyanígy: ha beszáll a mérkőzésbe, lesz esélye a győzelemre, nem is kevés.

tegnap kiszabadult A szellem a palackból, és nagyon úgy tűnik, hogy már nincs az az erő, ami visszazárhatná azt oda.

A szavazók 9 év kudarcai után végre elhitték, hogy Orbán Viktor verhető, és ezzel egy csapásra oda lett a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza. Olyannyira odalett, hogy az is bebizonyosodott, hogy egyesült erővel, hittel és akarattal még a legaljasabb trükkök ellenére is meg lehet őket verni.

Tegnap Budapest, ma Jászberény, holnap az ország! Előre!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!