A kommunista múltjával támadták be Kövért, ekkorát még nem égett a házelnök

Horn Gyula fiánál betelt a pohár, az Indexen keresztül üzent a házelnöknek.

Mint mi is megírtuk, vasárnap kimaradhatott egy gyógyszeradagja Kövérnek, mert reggel a közrádióban minden korábbinál szégyenletesebb stílusban szállt bele Gyurcsány Ferencbe. A DK elnökét “pitiáner, senkiházi nemzetárulónak” nevezte, akihez képest még a “saját népe ellen fegyvert fogó” Horn Gyula is “nemzeti hérosz” és “grál lovag” volt.

Bár hétvégén Gyurcsánytól már megkapta a magáét Kövér a keresetlen szavaiért, most Horn Gyula fia is visszaszólt neki. Oltása annyira zseniálisra sikerült, hogy úgy döntöttünk, változtatás nélkül közöljük: Íme:

“A választási kudarc nyilvánvalóan Kövér házelnök úr fejébe szállt, s ennek lehet betudható, hogy különösen ízléstelen módon a berlini fal leomlásának 30. évfordulójának környékére időzítette Édesapám „hazaárulónak” bélyegzését. Köztudomású ugyanis, hogy Édesapám kulcsszerepet játszott a keletnémet menekültek kiengedésében, ami elindította azt a történelmi eseménysort, amelynek végpontját most ünnepeljük. Szerencsésebb tájakon az éppen kormányon levők elismeri az ellentétes politikai oldal történelmi érdemeit is, nálunk sajnos ehelyett a lejáratás és a történelem átírása dívik.

Azzal kapcsolatban pedig a magyar nemzet sorsáról demokratikus viták során dönteni hivatott magyar törvényhozást bőszült házmesteri vehemenciával és modorral regulába törni igyekvő Kövér házelnök úrnak kell a tükörbe nézve önmagával elszámolnia, hogy

mennyire szilárd vajon az – az egykori lelkes KISZ titkári és MSZMP tagságra épülő – erkölcsi talapzat ahonnan ő az ítéleteit hirdeti.

Lehetséges lenne, hogy Kövér házelnök úr esetleg az 1980-as években – amikor szoros MSZMP kötelékben tevékenykedett – még nem hallott volna 1956-ról?

Vajon az akkori állampárti elvtársaival folytatott beszélgetésekben is hazaárulózta a rendszert, vagy csak azóta lett ilyen bátor?

Meggyőződésem, hogy az ilyen nyilatkozatok csak mélyítik az árkokat, a méltatlan O1G és az Országgyűlést káromkodással lejárató hevületet, mert – és ezt szerintem még Kövér házelnök úr is tudja és érti – Édesapámat a mai napig sokan szeretik és tisztelik ebben az országban.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!