Kiakadt az ismert tévés Orbánra és kijárási tilalmat javasol!

Egyre nagyobb a felháborodás, hogy Orbán kétrét hajolva, lógó nyelvvel fogad egy véreskezű diktátort. A „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” nevű tüntetésről már mi is megírtuk, hogy hatalmasnak ígérkezik, de sokakat az is felháborít, hogy a török elnök miatt a magyar kormányfő gyakorlatilag egész Budapestet megbénítja. Várható volt, hogy valamikor emiatt is kitörnek az indulatok és ez be is következett. Sváby András, az ATV műsorvezetője Facebook oldalán ugyanis nemrég ezt a kérdést tette fel érezhetően Orbánnak címezve:

„Nem kéne kijárási tilalmat is elrendelni Erdogan miatt?”

A népszerű tévés újságíró ezután bemásolta azt a döbbenetesen hosszú listát, hol tilos megállni, illetve várakozni egészen csütörtök éjfélig. A hozzászólások pedig hűen tükrözik a közhangulatot: van, aki pikírten csak annyit jegyez meg, hogy egy-két napot otthon is el lehet tölteni, minek mindig csak menni és menni… míg más azt emelte ki, hogy Putyin és Erdogan országa is régi, gyakorlott területfoglaló nálunk. Vannak persze indulatosabb megjegyzések is, miszerint

„…ezek a vonulások csupán erődemonstrációk és seggnyalás a látogató diktátorok kedvére, az egyszerű emberek megfélemlítésére.”

Más pedig azt veti fel, hogy vajon „mit tennének Orbán emberei, ha a tőlük megtanult „polgári engedetlenség” címszóval egyszerre állnának meg az autósok minden felsorolt helyen?”

Azonban felháborodás ide vagy oda, a magyar kormányfőt láthatóan nem érdekli, hogy csaknem kétmillió ember életébe avatkozik bele. Sőt, vannak olyan vélemények is, miszerint

Orbán szándékosan „szívatja” a fővárosiakat, ha már egyszer megbuktatták a Fideszt.

Mindenesetre, ha önök is végigböngészik a Sváby András  által bemásolt megállási tilalmak listáját, láthatják, hogy valóban elképesztő, és tényleg nincs messze a kijárási tilalomtól:

  1. M3-as ki-, és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a Shell benzinkút melletti parkolókban,
  2. M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
  3. M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,
  4. Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban,
  5. Szőnyi úton, a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén,
  6. Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
  7. Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,
  8. Kacsóh Pongrác út szervizútján, a Hermina út és a Borostyán utca által határolt területen,
  9. Széchenyi fürdő kiszolgáló útjának mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon,
  10. Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,
  11. Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  12. Városligeti körút mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon,
  13. Hősök terén,
  14. Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
  15. Andrássy úton és a szervizúton is,
  16. Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
  17. Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
  18. Bajza utca mindkét oldalán a Délibáb utca és az Aradi utca között,
  19. Kodály körönd teljes területén,
  20. Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,
  21. Felsőerdősor utca mindkét oldalán a Benczúr utca és az Andrássy út között,
  22. Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  23. Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  24. Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
  25. Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
  26. Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
  27. Eötvös utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
  28. Oktogon teljes területén,
  29. Jókai téren,
  30. Liszt Ferenc téren a Paulay Ede utca és az Andrássy út között,
  31. Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,
  32. Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,
  33. Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Révay utca között,
  34. Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
  35. Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,
  36. Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
  37. Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Arany János utca és a Paulay Ede utca között,
  38. József Attila utca mindkét oldalán,
  39. Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utca és a Szent István tér között,
  40. Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca előtt 30 méter hosszú szakaszon,
  41. Október 6. utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,
  42. József nádor tér teljes területén.
  43. Erzsébet téren a Harmincad utca és a József Attila utca között,
  44. Nádor utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,
  45. Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között,
  46. Széchenyi tér teljes területén,
  47. Széchenyi téren az MTA előtti nagy parkolóban,
  48. Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Vigyázó Ferenc utca között,
  49. Dorottya utca mindkét oldalán,
  50. Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Türr István utca között,
  51. Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli oldalán található parkolókban,
  52. Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt és előtte-utána 20-20 méteres szakaszon,
  53. Clark Ádám téren,
  54. Hunyadi János út mindkét oldalán,
  55. Szalag utca mindkét oldalán a Hunyadi János út és a Szőnyeg utca között,
  56. Donáti utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
  57. Csónak utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
  58. Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
  59. Öntőház utca mindkét oldalán,
  60. Ybl Miklós téren,
  61. Apród utca mindkét oldalán,
  62. Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,
  63. Szarvas téren,
  64. Váralja utca mindkét oldalán az Attila úttól a Déli Rondellához vezető lépcsőig és az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,
  65. Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Alagút utca között,
  66. Dózsa György téren,
  67. Palota út mindkét oldalán,
  68. Váralja utca mindkét oldalán a Palota úttól 30-30 méter hosszú szakaszon,
  69. Tábor utca mindkét oldalán a Logodi utca és a Palota út között,
  70. Lovas út mindkét oldalán a Palota út előtt 30 méter hosszú szakaszon,
  71. Színház utca mindkét oldalán,
  72. Szent György utca mindkét oldalán,
  73. Szent György téren,
  74. Dísz téri parkoló teljes területén,
  75. Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között,
  76. Jégverem utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
  77. Bem rakpart mindkét oldalán,
  78. Pala utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között,
  79. Halász utca mindkét oldalán a Fő utca és a Ferihegyi utca között,
  80. Ferihegyi utca mindkét oldalán,
  81. Szilágyi Dezső tér mindkét oldalán.
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!