Kezdhet aggódni Orbán: sosem látott módon nő a tömeg a csütörtöki tüntetésre

Forrás: nyugat.hu

Legyünk ott minél többen, égessük be Orbánt!

A “Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” nevű tüntetésről már az elmúlt napokban is látható volt, hogy egyre nő iránta az érdeklődés, az azonban még minket is meglepett, amikor megnéztük, hány szervezet jelezte csatlakozási szándékát. A demonstráció Facebook-oldalán egyrészt már 4000-en visszaigazolták, hogy jelen lesznek, további 13 ezren pedig kifejezték az érdeklődésüket. Ami azonban még ennél is durvább, és vélhetően rengeteg emberrel fogja növelni a demonstrálók számát, az az, hogy hány szervezet csatlakozott a tüntetéshez.

Ők ugyanis példátlanul sokan vannak.

A teljesség igénye nélkül a következő szervezetek jelezték, hogy ott lesznek:

  • Autonómia
  • Balra Át – A 99% blogja
  • Eszmélet folyóirat
  • Gólya Szövetkezeti Presszó és Közösségi Ház
  • Hallgatói Szakszervezet
  • Karátson Gábor Kör
  • Kossuth tériek – a demokrata légió
  • NEM! – Nők Egymásért Mozgalom
  • Oktogon Közösség
  • Roma Tagozat Civil Szervezet
  • Szabad Budapest Fórum
  • Szabad Egyetem
  • SZOLIDARITÁS
  • Táncsics Radikális Balpárt
  • ZÖLD Csillag
  • WILPF magyar szekció

Emellett természetesen maguk a szervezők, a Mi Időnk internetes újság, a Nők Rojaváért és a Szolidaritás az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációért csoport is tiszteletét teszi az eseményen.

Ahogyan természetesen az ellenzéki pártok is jelezték, hogy bár a tüntetés alapvetően civil jellegű, de ők is megjelennek. A tervek szerint a tüntetők blokád alá fogják venni az Oktogont, később átvonulnak a Nyugati Pályaudvaron és a Margit hídon át a Széll Kálmán térre, amit szintén blokád alá vonnak, aztán onnan átmennek a Szentháromság térre. Az egyes állomásokon beszédek is elhangzanak.

Erdogan támogatása már amúgy is hatalmas diplomáciai feszültséget okozott Orbánnak, minél többen megjelenünk a holnapi tüntetésen, annál valószínűbb, hogy a kormányfő még kellemetlenebb helyzetbe kerül a nemzetközi porondon. Legyünk ott minél többen!

Itt csatlakozhatnak az eseményhez.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!