Döbbenet! Orbán embere őrült váddal támadja a tanárokat!

MTI Fotó: Kovács Tamás

Úgy tűnik, Kásler Miklós állapota egyre aggasztóbb. Régóta rebesgetik, hogy az emberi erőforrások miniszterének képességeivel kapcsolatban már a kormánypárton belül is komoly kétségek merültek fel azóta, hogy kijelentette: a tízparancsolat betartása gyógyító erejű lehet. A legújabb őrült állítása legalább ennyire elképesztő:

Kásler szerint nincs is pedagógushiány, csak a tanárok sokat költöznek.

A miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy a sok álláshirdetés szerinte csak annyit jelent, hogy „a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált. Ám ez nem feltétlenül jelent szakemberhiányt, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma.”

Vagyis Kásler szerint az, hogy rengeteg intézményben „bármely szakos tanárt” keresnek, csupán azért van, mert ezek a nyughatatlan pedagógusok állandóan egyik helyről a másikra költöznek az országban. Még jó, hogy nem tette hozzá: csak azért, hogy bosszantsák a kormányzatot és szabotálják az oktatást. A miniszter állítása egyébként konkrétan hülyeség, mivel az állítólagosan költöző pedagógusoknak valahol ugye le is kellene telepedni, ahol viszont így túlkínálat lenne tanárokból – ám ilyen hely az országban sehol sincs. A Közigállás, a közszféra állásportálja szerint a fővárosi iskolák ugyanúgy tanárhiánnyal küszködnek, mint a vidéken, vagy a megyeszékhelyeken működő intézmények.

Az országban költöző, bolyongó tanárok képe csak Kásler fejében létezik.

Kérdés, hogy egy ilyen tévképzetek között vergődő ember meddig lehet miniszter? Ne feledjük: ő dönt az iskolákban tanuló gyerekeink sorsáról, a kórházakban fekvő betegek ellátásáról. Kásler Miklós nem biztos, hogy tudatában van annak, mekkora károkat okoz, de ámokfutását a Fidesz is látja és viselniük is kell ezért a felelősséget.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!