Erős a gyanú arra, hogy választási csalás történt – Eltűntek a szavazólapok összesítései

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI/MTVA

Sokan már szinte el is felejtették, hogy nemrég választás volt, azonban Győrben továbbra is dúlnak az indulatok. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság egyszer már újraszámolta a győri szavazatokat mind a 96 választókörzetben, aminek eredményeképp ismét a Fideszből nemrég kivált botrányhős, Borkai Zsoltot hozták ki győztesnek, azonban az ellenzék szerint hiába az újraszámlálás, ha a választás lebonyolításakor szabálytalanságok történtek.

A 24.hu információi szerint, a Győri Ítélőtábla a héten fog dönteni arról, helyt ad-e az ellenzék aggályainak vagy nem.

Az ellenzék kifogása szerint, ugyan a választási bizottság lezárta a szavazatszámlálást, de nem lehet pontosan megállapítani, hogy ugyan annyi polgármesteri szavazólapot szállítottak ki az egyes választókörzetekbe, mint amennyi végül visszakerült, mivel

a kiszállításhoz használt dobozok oldalára volt felragasztva az üres szavazólapok átvételi listája, és a dobozok egyetlen kivétellel mind eltűntek.

Az ellenzékiek már az október 20-án indított újraszámolás elején is megemlítették, hogy nincs lista, így nem lehet ténylegesen kizárni a választási csalást, ezért végül felvette a kapcsolatot a testület a választás lebonyolításáért felelős Csörgits Lajos aljegyzővel, aki közölte:

a keresett listák a dobozok oldalán voltak, de azokat nem vitték vissza a számlálókhoz, mivel a leadott szavazatokat és az egyéb dokumentumokat IKEA-s dobozokba csomagolva szállították be a bizottsághoz,

valamint kijelentette, hogy őt nem kötelezte egyetlen jogszabály sem a lista elkészítésére.

Az ellenzéki területi választási bizottsági tagok szerint, mivel nincs lista, így nem tudják leellenőrizni a leadott érvényes, az érvénytelen és a fel nem használt szavazólapok mennyiségét. A lap úgy tudja, hogy az üres szavazólapok átvételi listája mellett a szavazóköri pecsétetek és a választási kellékek is eltűntek.

Csörgits Lajos aljegyző neve egyébként felbukkan a Borkai-botrányt kirobbantó “Az ördög ügyvédje” blog egyik posztjában is, ahol őt Borkaiék hivatali végrehajtójaként emlegeti a szerző. Ez a meg nem erősített információ pedig még nagyobb okot ad arra, hogy választási csalást sejtsünk.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!