Egyszerű lopástól sem riadnak vissza, ha menteni kell a bűnjeleket

Dunaújvárosban az elvesztett választás után nem teketóriáztak a bukott fideszesek, minden eszközt megragadtak, hogy eltüntessék maguk a után a nyomokat. Egy okosnak és feltünésmentesnek egyáltalán nem mondható módszerhez folyamodtak: a volt polgármester, alpolgármester és a polgármesteri kabinetvezető

számítógépéből kiszerelték és hazavitték az adathordozó lemezeket!

Nagyvonalúan hunjunk szemet afelett a tény felett, hogy tulajdonképpen önkormányzati tulajdont loptak el, ami értékhatártól függően minimum szabálysértés, és inkább próbáljuk meg kitalálni, vajon miért tették ezt!

Az új városvezetés természetesen a hiány miatt már a jegyzőhöz fordult és rendőrségi feljelentést is tett. Szepesi Attila alpolgármester arról tájékoztatta a helyi jegyzőt, hogy bár az adathordozót nem ő vitte el az irodájából, már nála van. Ám azt egyelőre nem hajlandó vissza adni, mert állítása szerint azon  „nemzetbiztonsági adatok” vannak, és csak „az érintett társaságok írásos engedélyével“ válhat meg a merevlemeztől.

Ezzel azonban van egy kis probléma. Ugyanis, a nemzetbiztonsági adatok kezelését igen szigorúan szabályozzák, azokat nem lehet tárolni egy egyszerűen kiszerelhető, és elvihető eszközön, ráadásul, azokhoz való hozzáféréshez sem írásos engedély szükséges, hanem nemzetbiztonsági átvilágítás. Így a mi tippünk ebben a kérdésben, hogy

egyszerűen a régi fideszes városvezető bandáról vannak benne terhelő bizonyítékok,

amit mindenáron meg aakarnak semmisíteni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!