Van egy nagy félreértés az önkormányzati választás eredményével kapcsolatban. Nehéz megérteni, miért, de sokan szemlátomást úgy gondolják, hogy ezt a választást a Fidesz vesztette el. Az eredmények egészen mást mutatnak. Ha valóban a Fidesz vesztette volna el, akkor nem kaptak volna a választókerületek döntő többségében ugyanannyi, vagy még több szavazatot, mint 2014-ben. Ahhoz, hogy azt lehessen mondani, ők vesztették el, az kellett volna, hogy a Fidesz-szavazók vagy távol maradjanak a szavazástól, vagy az ellenzék jelöltjeire szavazzanak. Ezek egyike sem történt azonban meg. Talán okozhatott némi elbizonytalanodást táboron belül a Borkai-botrány,
de az eredményekből inkább az látható, hogy annyira biztosan nem, hogy valaha is közel került ahhoz, hogy megingassa őket.
Érdemes egy dolgot észben tartani a magyar politikáról: törzsi alapon szerveződik. Választást nyerni nem azzal lehet, hogy próbáljuk meggyőzni a másik tábor szavazóit, hanem azzal, hogy kellő mértékben mozgósítani tudjuk a sajátjainkat. Orbán ezt pontosan tudja, nem véletlen, hogy 9 éve mást sem csinál, mint Fidesz-politikát folytat. Fideszeseknek gyárt történeteket, szólamokat, mialatt az ellenzék létezéséről még csak tudomást sem hajlandó venni.
A helyzet úgy áll, hogy ezt a választást nem a Fidesz vesztette el,
hanem az ellenzék nyerte meg.
Az történt ugyanis, hogy bár Orbán jól, sőt sok esetben még jobban is mozgósított, mint 5 éve, ezúttal az ellenzéknek sikerült még nála is jobban teljesítenie. Ebben bizonyára benne volt a Borkai-ügy miatti felháborodás is, de magunkat csapnánk be, ha azt állítanánk, hogy a győztes recept titka kizárólag abban keresendő.
Az igazi titok ugyanis az ellenzéki együttműködésben volt.
Ami, hogy egyáltalán létre tudott jönni, egyben Orbán hatalmas kudarca is. A kormányfő 9 éves túlhatalmát a centrális erőtérnek köszönhette, annak, hogy a kormány bal- és jobboldali ellenzéke sokáig távolabb érezte magát egymástól, mint a kormánytól. Az, hogy végül meg tudták találni a közös hangot, Orbán kudarca, 9 évig ugyanis ő volt az, aki szándékosan kizárta őket a politikai döntéshozatalból. A miniszterelnök lényegében levegőnek nézte az ország felét. Amit, talán mondanunk sem kell, az emberek általában nem szoktak szeretni. Hosszú távon legalábbis semmiképp sem.
Márpedig az ország egyik fele ebben az állapotban élte közel egy évtizeden át az életét. Orbán, ha okos politikus, észre kell, hogy vegye, hogy nem eredeztetheti egy örökkévalóságon át kizárólag a sajátjaiból a politikai legitimitását. Ha csak abból teszi, ha csak a sajátjainak politizál, egy idő után elkerülhetetlenül egy oldalra sodorja a vele szemben állókat. Csak egy példa, ami néhány éve talán még elképzelhetetlennek hangzott volna, ma viszont már mi sem tűnik természetesebbnek: a Gyurcsány-kormány ellenében egykor erőre kapó Jobbik és LMP mára a DK természetes szövetségesévé vált. Hogy történhetett meg ez? Úgy, hogy a hatalom ugyanúgy levegőnek nézte a DK-s szocialistát, mint a nemzeti radikális jobbikost.
Orbán általában jól ismeri a politika játékszabályait, de ezzel hatalmas hibát követett el. Tíz éven át hatalomban tudta tartani magát az “oszd meg, és uralkodj” ősi elve alapján. Azt azonban elfelejtette, hogy létezik egy másik bölcsesség is, mely szintén hasonlóan erős tud lenni, miszerint “az ellenségem ellensége a barátom”. Ez utóbbinak köszönheti Orbán, hogy elindult a lejtőn.
Mára ugyanis, bár tény, hogy még gyerekcipőben jár, de szép lassan felállni látszik a tábor, ami később elkezdheti megroppantani a kormányfő rendszerét.
Különös, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az a polgárháború fogja elhozni Orbán bukását, aminek sokáig a hatalmát köszönhette.
Ami sokáig megosztotta az ellenzéket, egyre inkább egyesíteni látszik őket. Ha megtanulnak jól élni ezzel a lehetőséggel, Orbánnak nem hogy 2030-ig, de talán már 2022-ig sem érdemes terveznie.
