Karácsony fogta, és a mai nappal elvette Orbán legnagyobb fegyverét

Véget vethet a miniszterelnök 9 éve tartó polgárháborús uszításának a főpolgármester mai bejelentése.

Másfél órán át tárgyalt ma Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel a Főpolgármesteri Hivatal átadás-átvételéről Karácsony Gergely. Mint mondta, az egyeztetés barátságos, békés hangulatban telt. Karácsony állítása szerint továbbra is főpolgármester úrnak szólította Tarlóst, ez a cím szerinte a politikust azután is meg kell hogy illesse, hogy hivatalosan már nem ő a főpolgármester.

Karácsony a sajtótájékoztatón sietett leszögezni, hogy a frissen felálló Hivatalban nem lesz politikai boszorkányüldözés, minden egyes dolgozónak fél évet fog adni arra, hogy bizonyíthassa, együtt tud működni az új vezetéssel. A főpolgármester sokak meglepetésére azt is bejelentette, hogy Budapest új, szabad 30 éves önkormányzatisága alkalmából

mind Demszky Gábor, mind Tarlós István esetében kezdeményezni fogja, hogy megadják nekik a díszpolgári címet.

Ez Karácsony szerint azért fontos, hogy precedenst teremtsen a polgári demokráciához, a normális politikai közélethez való visszatérésre. Karácsony közölte: Tarlóssal nem haragban, hanem barátságban váltak el, sőt elődje azt is felajánlotta, hogy bármikor fordulhat majd hozzá tanácsért.

Talán nem is kell hangsúlyoznunk, hogy milyen fontos fejlemények ezek. Meg merjük kockáztatni, hogy 9 éve talán a legfontosabb fejleménye ez a magyar közéletnek. Annak a közéletnek, amit Orbán Viktor 9 évig arra használt, hogy a közvélemény szélsőséges polarizálásával a társadalmi törésvonalak mentén ki tudja építeni egyeduralmát. A NER az egymás ellen, polgárháborús módon uszított magyarok kölcsönös gyűlöletéből táplálkozott. Karácsony ma egyetlen svunggal

elvette Orbán Viktor legnagyobb fegyverét, és lehajította a földre.

Ezzel véget vetett az uszításnak, véget vetett a további háborúskodásnak. Leszögezte: van helye a harcnak, de helyet kell adni a megbékélésnek is. Karácsony egy hatalmasat lépett a megbékélés irányába, és ezzel 9 éve a legtöbbet tette azért, hogy a NER polgárháborús gépezete végleg elkezdjen széthasadni.

Itt visszanézhetik Karácsony történelmi bejelentését:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!