Megkezdte a tisztogatást Orbán – megvan az első áldozat

Az atv.hu-nak több kormányzati forrás is megerősítette, hogy

még a mai napon kizárhatják a Fidesz soraiból Borkai Zsoltot.

A forrás közölte: szeretnék rövidre zárni az ügyet, ezért felajánlják neki, hogy kiléphet magától. Ha ezt nem teszi meg, akkor döntenek a kizárása mellett. Hogy milyen indokkal tennék meg ezt, arra a forrás azt válaszolta, hogy

“mindenki látta a videókat, méltatlanná vált a tagságra, rombolja a közösség tekintélyét”.

Hogy eddig vajon miért nem tették ezt meg, és miért hivatkoztak úgy a botrányra, mintha az Borkai magánügye lenne, és nem tartozna a választókra, az egyelőre nem derült ki. Ahogyan az sem, hogy a tegnapi választási vereségnek lesznek-e további vezéráldozatai. Orbán bosszúszomjas természetét ismerve nem lennénk meglepve.

Az atv.hu szerint egyébként – miután azt tiltja az alaptörvény – fél évig nem lehet új polgármester-választást kiírni Győrben. A kormánypárti forrás azt mondta, szerintük ez idő alatt bőven lesz elég ideje a Fidesznek arra, hogy felépítsenek egy új politikust, akit támogathatnak majd a győriek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!