Rendkívüli: vereségre számít Orbán – kamerák előtt buktatta le magát (+videó)

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Kicsit többet mondott el, mint kellene.

Mint megírtuk, miután leadta szavazatát, röviden a sajtóval is beszélt Orbán Viktor. Bal lábbal kelhetett fel a kormányfő, nemcsak a győrieket sikerült ugyanis porig aláznia, de magát és a Fideszt is sikerült igen kínos helyzetbe hoznia. A kormányfő úgy fogalmazott:

“ez a kampány élesen elvált az országos politikától, mert visszagondolva az elmúlt 30 évre, ez volt a leginkább a helyi jelöltekre összpontosító kampány”,

Orbán szerint a Fidesz is ezt támogatta.

Ezt nehéz máshogy értelmezni, minthogy a kormányfő élesen próbálja elhatárolni magát egy esetleges későbbi vereségtől. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz ténylegesen vereséget fog szenvedni, de azt minden kétséget kizáróan jelzi, hogy

Orbán komolyan számol annak a lehetőségével, hogy a fidesz csúnyán le fog szerepelni.

Hol van már ez ahhoz az Orbán Viktorhoz képest, akinek a feje csak amiatt kellett fájjon, hogy vajon meglesz-e a kétharmad?

Szavazzunk, és bizonyítsuk be neki, hogy joggal van miért félnie!

Itt megnézhetik videón a pánikszerű előremenekülést:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!