A Momentum keményen nekiment a Fidesznek a Borkai-ügy miatt!

Tegnap több száz ember gyűlt össze a győri városháza előtt, a polgármester lemondását követelve – közölte a HVG. Fekete-Győr András, a tüntetést szervező Momentum Mozgalom elnöke, az összegyűlt embereknek tette fel a kérdést, vajon

“itt van-e a mögöttünk lévő épületben az az istenfélő, hazaszerető, családapa polgármester”.

A politikus felszólításában kijelentette, a Borkai-ügy mára már az egész ország ügye lett, lenyomata egy egész politikai kultúrának, amit Fidesznek hívnak. Kezdetben a párt a fiataloké volt, kiálltak a rendőrállam, a korrupció és az embereket semmibe vevő államszervezet ellen, most azonban már az ellenkezőjét teszik.

A “borkaizás” nem kisiklás, hanem maga a cél a Fideszben – közölte Fekete-Győr, aki szerint ma nem azért lép be valaki a Fideszbe, hogy az országot jobbá tegye, hanem azért, hogy

“lopott pénzből dőzsölhessenek, mint a disznók.”

A Momentum elnöke szerint Orbán sem különb Borkainál, luxusban él, magángéppel utazgat és nincs érték az életében. “Azért vagyunk itt, hogy kimondjuk: Borkainak és társainak ezért le kell mondania és el kell tűnnie a közéletből, mindörökké!“.

A politikus továbbá kijelentette azt is, hogy ellenzéki politikusokkal jobban tudnak fejlődni a települések, mivel a Fideszes vezetéssel szemben, ők nem haza vagy épp Horvátországba viszik a fejlesztésekre szánt pénzeket, hanem valóban a város fejlődésére használják fel.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!