Újabb cégre vetett szemet a NER: ezt is bekebelezik Orbánék

Már tavaly év elején felreppentek a hírek, hogy Mészáros Lőrinc szeretné megvenni a Telenort, aminek többek között a magyar leányvállalata is eladósorba került. Akkor nem jött össze az üzlet, idén nyáron pedig Mészáros Lőrinc megvígasztalta magát azzal, hogy megvette a T-Systemet, szinte kockázat nélkül.

Közben azonban úgy tűnik, a Telenor sorsa sem maradt annyiban, és a felszín alatt mégis folyhatott valamilyen puhatolózó tárgyalás, ugyanis a magyar állam kezében lévő

Antenna Hungária Kft. veszi meg a Telenor 25 százalékát!

a HWSW információi szerint a napokban be is jelentik a tranzakciót. A dologban a legszebb, hogy közeledik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019-es frekvenciaaukciója. A részvételhez szükséges nyilvántartásba már bekerült a Magyar Telekom és a Vodafone Magyarország és a  Telenor Magyarországot is, miközben kizárták a negyedik jelentkezőt, a DIGI-t.

Így, már egyedül a Vodafon tartja a frontot, az egyetlen mobilszolgáltató, amelyikhez nincs köze valamilyen formában az Orbán-rezsimnek.

Nem lennénk meglepve, ha a Telenor-t rövid időn belül TeleNER-re neveznék át.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!