Összegyűjtöttük: itt van a Fidesz 7 legaljasabb kampányeszköze

Mindig van egy jó ötlete

Az már látszik, hogy a Fidesz érzi, ennek az önkormányzati választásnak többa tétje, annál, hogy mennyi polgármestere, képviselője lesz a helyi testületekben. Bizony, a mostani eredmény erősen befolyásolni fogja a 2022-es országgyűlési választásokat is. Éppen ezért, minden olyan kampányeszközt bevetnek, amiről úgy gondolják, sikert hozhat nekik.

Összegyűjtöttük az általunk legsúlyosabbaknak vélteket, de sajnos nem tudtunk sorrendet felállítani, mindegyik egyformán gyomorforgató.

  1. Megtévesztés
    A Fidesz, ahol úgy gondolják, hogy a párt népszerűtlenebb mint az ellenzék, elrejtette a Fideszre jellemző arculati elemeket, megpróbálja a jelöltjeit civilként beállítani. Jellemző, hogy van ahol azért emeltek kifogást, mert Fidesz matricát ragasztottak a plakátjaikra!
  2. Hackelés
    Ellenzéki sajtótájékoztatók megzavarása, bohóc plakátok, plakát átragasztások. Általában ezeket az ifjúsági szervezetre hagyják, a Fidelitas csapatai erősek ebben.
  3. Trollok tömeges bevetése
    Másképpen mondva, el-Berkizik a kampányt. Megpróbálnak a billegó körzetekben olyan jelölteket indítani, amik megzavarhatják az ellenzéki szavazókat, vagy éppen szakíthatnak le szavazatokat az ellenzéki oldal jelöltjétől, így billentve a mérleg nyelvét saját maguk felé.
  4. Közvélemény-kutatásnak álcázott lejáratás
    Általában a nem létező “Társadalomkutató Intézet” nevében hívják fel az embereket, közvéleménykutatásnak álcázott kérdések közé rejtik el a karaktergyilkos, lejárató üzeneteiket az ellenzék jelöltjeivel szemben. A kérdésnek álcázott üzenetekben visszatérő elem Soros György, a bevándorláspárti jelző, és a migránsok betelepítését támogató/kezdeményező jelölt.
  5. Média- és hirdetési felületek kisajátítása
    Erről nem kell sokat magyarázni, megtanultuk már az elmúlt parlamenti választás alkalmával, hogy a fideszes kezekben lévő közszolgálati vagy helyi televíziók mennyire tudnak elfogulatlanul tájékoztatni a jelöltekről.
  6. Fenyegetés, zsarolás
    Az egyik fő üzenete ebben a kampányban a Fidesznek, hogy ahol nem ők győznek, ott bizony csak kopár sziklák és sivatag lesz, míg fideszes győzelem esetén kánaán, de minimum oázis. Erről szól Budapest és a többi település megzsarolása a kormányzati források megvonásával.
  7. Megfélelmlítés
    Semmiféle erkölcsi aggályuk nincs, két, feltételezésen alapuló újságcikkre hivatkozva feljelentést tenni, majd rekordgyorsasággal foganatosítani egy házkutatást az ellenzéknél. Mi más ez, ha nem erőfitogtatás, és megfélemlítés?

Persze, lehetne még hosszasan sorolni az ajánlásokkal való visszaélésektől kezdve a plakát szaggatáson át a sok-sok kis aljas helyi trükköt, amit bevetnek, de ha belekezdenénk, soha nem érnénk a végére…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!