Itt a legmorbidabb választási csalás: ezt már ép ésszel nem lehet felfogni!

Fotó: MTI/EPA

Nagy bajban lehet a Fidesz Zuglóban is, mert a Helyi Választási Bizottság olyan döntést hozott, amit ép ésszel semmiképpen nem lehet megmagyarázni! A bizottság szeptember 10-én írt jegyzőkönyvében a következő olvasható:

“alappal feltételezhető, hogy  ezen ajánlástevők az aláírás időpontja előtt elhunytak.”

Érdekes módon, a Munkáspárt és a Mi Hazánk Mozgalom ajánlóívein szerepelnek a “passzív státusba került” (ez a hivatalos megnevezése ebben az esetben az elhunytaknak) választópolgárok ajánlásai.

Ez nagyjából ugyan nem bizonyíthatóan, de logikusan azt jelenti, hogy ezek a pártok, régebbi, nem hivatalos ajánlási listából dolgoztak, onnan másoltak neveket az ajánlóívekre, csak hiba csúszott a rendszerbe, mert volt aki már meghalt az eredeti listára kerülése óta.

Mit gondolnak, mit tett a Helyi Választási Bizottság, miután megállapította, hogy halottak “aláírása” szerepel az íveken? Igen, jól gondolják, ezeket a jelölteket ki kellett volna zárni! Ennek ellenére halottak támogatásával vették nyilvántartásba a következő jelölteket:

  • Czeglédi János polgármesterjelölt (Mi Hazánk)
  • Koch János polgármesterjelölt (Munkáspárt)
  • Dohány Gábor képviselőjelölt (Mi Hazánk)
  • Baráth Flórián Attila képviselőjelölt (Mi Hazánk)
  • Vásári Anikó képviselőjelölt (Mi Hazánk)

Tegyünk fel egy egyszerű kérdést, kinek jó ez, kinek az érdekét szolgálja? Erre csak egy válasz van: a Fidesz, így próbálva leszeletelni az ellenzéki szavazatokat. A látható kampány ugyan hűtve van, de a háttérben kőkeményen megy a harc. Érzik ők is a tétet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!