Győzött az igazság: megbukott a fideszes pártkatonák rágalomhadjárata

Fotó: MTI

Érdekes fejleménynek lehetünk tanúi a VIII. kerületben, ahol mint ismert, a napokban tartott házkutatást a rendőrség, lefoglalva két számítógépet is. A házkutatás apropója az volt, hogy a nyolcadik kerületi, helyi választási iroda feljelentést tett személyes adattal való visszaélés és a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint bejelentést tettek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál személyes adatok megsértése ügyében. A rendőrség pedig rekordsebességgel cselekedett is. Most viszont kiderült, hogy ahelyi választási bizottságban ülő

fideszes pártkatonák igencsak mellé nyúltak, és teljesen indokolatlan volt a házkutatás is!

Ugyanis, Pikó András ellenzéki polgármesterjelölt és csapata megfellebezte a döntést a Fővárosi Választási Bizottságnál (FVB). Itt elmondták, hogy a feljelentés alapjául összesen csak két olyan újságcikk állt rendelkezésre, melyben még az újságírók is óvatosak voltak, és csak feltételes módban fogalmaztak a jogsértés vonatkozásában.

Az újságcikkeknek az alapja az volt, hogy egy zárt facebook kampánycsoportba beépült egy kamuprofil segítségével egy fideszes aktivista, aki a csoportból közzétett egy képet, melyen Pikóék épp ellenőrzik a kiadott aláírásgyűjtő íveket. Erről feltételezték az újságírók, hogy tiltott adatmásolást folytattak.

A Fővárosi Választási Bizottság Pikóéknak adott igazat,

és a VIII. kerületi választási bizottság döntését megváltoztatta, és elutasította a kormánypártok által benyújtott kifogást. Ráadásul, azt is megállapította, hogy a helyi választási bizottság túlterjeszkedett a Fidesz-KDNP választási kifogásán azzal, hogy az ajánlóívek jogosulatlan feldolgozását jelölte meg a jogsértés alapjául, mert a kormánypártok a kifogásban erről szó sem volt, jóval általánosabban fogalmaztak, a választási alapelvek sérelmére hivatkoztak, hiszen ők is tudták, hogy semmilyen bizonyíték nincs a kezükben.

Szószerinti részlet a határozatból:

“…Az FVB az elvégzett vizsgálat alapján megállapította, hogy a HVB 160/ 2019. (IX.11.) számú határozatában a rendelkező részben túlterjeszkedett a kifogásban foglaltakon, amikor az ajánlóívek jogosulatlan feldolgozását jelölte meg a jogsértés alapjául, ellentétben a kifogásban megfogalmazott alapelvek megsértése helyett. Megállapítja továbbá, hogy a helyi választási bizottság a jogsértés bizonyítékául csupán a két, feltételezéseken alapuló újságcikket vette alapul, mely a jogsértés tényének megállapításához nem szolgálhat kellő alapul.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!