Politikai öngyilkosságot követett el Orbán – még a hívek is nekiestek

Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

Karrierje egyik legnagyobb politikai baklövését követhette el hétfőn a kormányfő.

Mint ismert, hétfőn megint csúnyán leszerepelt a magyar válogatott a magyar-szlovák meccsen. A mérkőzésen Orbán Viktor is jelen volt, vele tartott a lánya, a veje, az unokája, több minisztere és az ország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc is. Alap esetben önmagában már annak hírértéke lenne, hogy ennyi fideszes oligarcha összegyűlt egy helyen, most a hírt azonban nem ez adta, hanem az, hogy

Orbán mellett izgulhatta végig a meccset Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is.

Danko 2012-ig a magyarellenes Ján Slota helyettese volt a nemzeti radikális pártban, később átvette a vezetését, és néhány éve vissza is juttatta a korábban kihulló pártot a szlovák parlamentbe. A politikus azóta sem volt rest visszavenni magyarellenességéből, legutóbb pl. azzal került a hírekbe, hogy pártjával benyújtottak egy olyan himnusztörvényt, amely akár 7000 euróval bírságolta volna azokat, akik rendezvényeken egy idegen ország, köztük Magyarország himnuszát éneklik (amennyiben nincs jelen az adott ország hivatalos küldöttsége).

A nyilvánvaló magyarellenes törvényjavaslatot szerencsére leszavazták, Danko azonban nem hagyott fel a magyarok elleni támadásaival, múlt hónapban pl. felállíttatott a szlovák parlament előtt egy 30 méteres zászlórudat, melynél a fontos szempont az volt neki, hogy legyen magasabb a 27 méteres budapestinél. Hétfőn ez az ember mellett izgulta végig a magyar-szlovák mérkőzést Orbán Viktor, és ezzel a politikussal állt össze egy vigyorgós fotó erejéig (Danko a fotót feltöltötte Facebook-oldalára).

Közzétette: Andrej Danko – predseda SNS – 2019. szeptember 9., hétfő

 

A kép nagy vihart kavart a magyar sajtóban és közösségi médiában, több fideszes felületen is nekiestek Orbánnak, amiért elárulta azokat a nemzeti érzelmű magyarokat, akik joggal vannak felháborodva Danko magyargyűlölő lépésein. Kérdés, hogy ez a felháborodás vajon megjelenik-e az őszi önkormányzati választások eredményeiben. Amennyiben igen, könnyen lehet, hogy Orbán élete egyik legnagyobb politikai baklövését követte el hétfőn.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!