Emlékszem, abban az átkos, 2010-előtti időszakban, milyen nehéz is volt a dolga annak, aki iskolaigazgató szeretett volna lenni. Akkoriban nem volt elég, hogy megfelel a törvény előírásainak és megír egy pályázatot, sok kekeckedésen át kellett esnie.
Például, a pályázatát véleményeznie kellett a tantestületnek (Nahát! A leendő kollégáinak? Skandallum!), a diákönkormányzatnak (Akiknek a tanulmányaiért lesz felelős? Ki hallott már ilyet?) és a szülői munkaközösségnek is (Na, ez már mégis csak sok, mi köze van a szülőnek az iskolához?).
Mindezen tortúra után, került az önkormányzati testület (Semjén Zsolt most segíts!) elé elbírálásra, ki is igazgathatja az iskolát, ahol demokratikus szavazással (Ez ugye már Önöknek is sok?) hoztak döntést, aminek meghozatalakor KÖTELEZŐ volt figyelembe venni az előbbiekben felsorolt véleményeket.
Borzasztó, nem? Tele egy csomó, a kereszténydemokráciával és az illiberalizmusal össze nem egyeztethető demokratikus szűrővel, döntéssel.
Hát nem egyszerűbb most? Ki lehet ugyan kérni a véleményeket, de nem kell figyelembe venni, sőt még nyilvánosságra sem kell hozni őket. A pályázat nyilvános,
a miniszter pedig dönt, egyszemélyben!
Se a szülőnek, se a pedagógusnak, se a gyereknek semmi köze nincs ezentúl ahhoz, ki, és milyen irányba igazgatja az iskolát. Eljöttt a fideszes kommisszárok kora. Mintha nem lett volna már eddig is tragikus a helyzet.
