Rendkívüli: veszélyes bűnöző került szabadlábra Orbán miatt

Fotó: REUTERS/Michaela Rehle

Ráadásul nemcsak hogy szabadlábra került, hamarosan állítólag egy wellnessen fogja múlatni az időt.

Szabadlábra helyezték csütörtökön Moszkvában azokat az orosz fegyverkereskedőket, akiket az Amerikai Kábítószer-Ellenes Hivatal (DEA) és a magyar rendőrség közös akciójában korábban elfogtak Budapesten. Ismeretes, nagy diplomáciai feszültséget okozott az Egyesült Államok és Magyarország között, amikor az Orbán-kormány az elfogás után nem sokkal úgy döntött, hogy

mégsem az amerikaiaknak adja ki az érintett bűnözőket, hanem Oroszországnak.

Ahogyan azt várni lehetett (és ahogyan az az azeri baltás gyilkos esetében egyszer már megtörtént), Oroszország természetesen szabadlábra helyezte őket, így Vlagyimir Ljubisin (az orosz fegyverkereskedő) jelenleg is szabad emberként járhatja a világot. A férfi magyarországi ügyvédje úgy nyilatkozott: „Minden korlátozás nélkül szabad ember. Örülök a döntésnek, erre számítottunk”. Még azt is hozzátette, hogy ügyfele még ma el kíván menni a nyomozókhoz, hogy megérdeklődje, tényleg nincs-e semmi korlátozás a szabad mozgására,

“nagyon elutazna már ugyanis egyet wellnesselni”.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, a fegyverkereskedőket egy hosszas nemzetközi akció keretében kapcsolták le, az Egyesült Államok és Oroszország is kérte a kiadatásukat. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az amerikaiaknak fogják kiadni őket, Orbánék végül mindenkit megleptek, amikor nem a NATO-szövetséges USA-nak, hanem Putyinéknak tettek szívességet a kiadásukkal.

Az amerikaiak attól tartottak, hogy a lépéssel Orbánék csak ahhoz járultak hozzá, hogy Ljubisinék kisebb büntetéssel megússzák (náluk életfogytiglan járt volna a fegyverkereskedelemért). Sejtésük olyannyira beigazolódni látszik, hogy Ljubisin szemlátomást nemcsak hogy kisebb büntetéssel megússza, de nagyon úgy néz ki, hogy az égvilágon semmit nem fog kapni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!