Putyin tanácsadója: Orbán elszámolta magát – semmit nem nyert a barátsággal

A lengyelországi Krynica Zdrojban megrendezésre került gazdasági fórumon Zarina Bitijeva, a moszkvai Nemzetközi Civilizációk Központja munkatársa előadását hangos röhögés kísérte, amikor arrólkezdett beszélni, hogy Vlagyimir Putyin valójában békés politikát folytat.

Szerencsére, nála komolyabb szakértők is részt vettek a fórumon, például Andrej Illarionov, aki 2000 és 2005 között Vlagyimir Putyin gazdasági tanácsadója volt, valamint Oroszország delegáltja a G8-as fórumokon. Ő azt mondta:

“Nem hiszem, hogy Orbán Viktor értené Putyint.”

Márpedig, ezt egy olyan ember mondja, aki Putyin közvetlen környezetéből jött. Ha megpróbáljuk ezt a mondatot értelmezni, akkor nagyjábal azt jelenti, hogy Putyin átverte Orbánt, és Orbán ezt még mindig nem érti.

Illarionov oroszországi posztjáról való lemondása után jelenleg a washingtoni Cato Intézet vezető kutatója. A szakértő szerint bár Orbán extra előnyöket várt a Putyinhoz való közeledéstől akkor, amikor az orosz elnök épp elszigetelődött, ez nem következett be.

Magyarországon nem látni a gazdasági hozadékát annak, hogy Orbán közeledett Putyinhoz,

véli Illarionov. Hozzátesszük, a másik oldalról, az EU és a NATO oldaláról viszont érezhetjük ennek a barátságnak a negatív következményeit, amit hazánknak kell elszenvedni Orbán téves politikája miatt.

A kijevi Stratégiai Kutatások Központja vezetője, Pavlo Zhovnirenko szerint pedig naivitás azt hinni, hogy Oroszországgal lehet kizárólagosan gazdasági kapcsolatokat építeni, mert Oroszországban minden üzlet, a politika is, Putyin pedig a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra úgy tekint, mint bevételi forrásra a hadsereg fejlesztéséhez. Mindezt a Népszava kérdésére mondta el.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!