Nincs tovább – Országos válsághelyzet kihirdetését követelik a kormánytól

László Imre a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa felszólította a kormányt arra, hogy azonnali hatállyal hirdessen országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint biztosítson többletforrást a zalaegerszegi kórház szívsebészetének – közölte az atv.hu.

Az ellenzéki egészségügyi szakpolitikus szerdán tartott sajtótájékoztatóján elmondta továbbá azt is, hogy nyáron otthagyta a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészetének főorvosa az intézményt, a közelmúltban pedig az osztályvezető főorvos is távozott a kórházból. László Imre hangsúlyozta, hogy jelenleg összesen két szakorvos és két rezidens dolgozik a szívsebészeti osztályon,

amely létszám nem elegendő egy ügyelet felállításához, így ez az osztály nem felel meg a minimumfeltéteteknek.

Az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy az intézménynek biztosítania kellene Győr, Kaposvár, Szombathely és Balatonfüred kardiológiai ellátását, tehát 1,5 millió ember életéről kell fokozottan gondoskodnia,

de ez jelenleg veszélyben van, amiről egyedül a jelenlegi kormány tehet.

László Imre felszólította a kabinetet, hogy a zalaegerszegi gyors “tűzoltás” után vizsgálja át az összes magyar kórházat, hogy kiderüljön, országosan hány egészségügyi intézmény nem képes biztosítani ma a folyamatos és törvényes betegellátást.

Szerinte a kialakult helyzetért egyedül és kizárólag az egészségügyet 9 éve megszorításokkal sújtó Orbán-kormány tehető felelőssé,

de a megszorítások árát nem ők fogják megfizetni, hanem azok a magyar emberek, akik emiatt nem kapnak megfelelő ellátást és életüket vesztik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!