Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányol a Fidesz

A Fidesz őszi önkormányzati választásának egyik főbb kampányeleme, hogy ha a választópolgárok az adott településen ellenzéki jelöltet választanak meg, akkor “mindennek vége, a nap se kel fel többet”, tehát minden kormányzati pénz el lesz zárva – közölte Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője hozzátette, hogy az a pénz, melyet Orbán Viktor az Országgyűlési választás egyik turnéján jelentett be a Modern Városok Program keretében,

azt még ha ellenzéki jelölt nyerne se tudná a Fidesz elvenni a pályázaton nyert városoktól.

A Fidesz bukása az őszi önkormányzati választáson nem befolyásolná a városok pénzügyi forrásait, pláne nem lenne hatással a Modern Városok Programra szánt összegre, hisz annak jelentős része uniós forrásból valósul meg, így ahhoz az Orbán-kormánynak semmi köze.

Mirkóczki hozzátette, hogy minden kisebb településen élő választópolgárt is meg tud nyugtatni, nyugodtan szavazzanak az ellenzék jelöltjeire, hisz a Fidesz nem tudja már befolyásolni a városokra szánt összeget, “ráadásul az uniós fejlesztési pénzek 2021-ig eldöntöttek, tehát azokon már nem lehet változtatni”.

Tehát a Fidesz választási kampánya a megfélemlítésre alapul: ha egy települést nem fideszes vezet, akkor oda nem érkezik több állami pénz, nem lesz közmunka, se segély, szegénység és kilátástalanság vár rájuk.

Ez hazugság!

A kormány nem zárhatja el egy város teljes pénzügyi támogatását csak azért, mert ellenzéki polgármester vezeti, nem szabad hagyni, hogy a kormány megfélemlítse és félrevezesse a választópolgárokat!

A Fidesz zsarolási módszeréről írt korábbi cikkünk, itt olvasható!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!