Halálról és öngyilkosságról merengett Kövér László

Beteges gondolatokat osztott meg délután a házelnök egy demográfiai konferencián. Szerinte a magyarok kollektív öngyilkosságot követnek el az abortusszal.

Kövér erről a Várkert Bazárban megrendezett demográfiai csúcson beszélt. Mint mondta, mióta 1956-ban legalizálta az akkori kommunista rezsim az abortuszt, annyi magzat életét oltották így ki, mellyel több magyart vesztett el az ország, mint az első és második világháborúval, a trianoni diktátummal elcsatolt 3 millió magyarral és az 56-os levert forradalommal együttvéve.

Kövér szerint az abortuszért a “halál kultúrája” tehető felelőssé. Egy zavaros fejtegetésben aztán kifejtette, hogy ezt a kultúrát a gyűlölt liberálisok, a baloldaliak, a Facebook, a melegek és a feministák terjesztik. Kövér szerint, ha ez így folytatódik, akkor

“nem a bölcsők, hanem a koporsók országa, háza leszünk”.

A házelnök úgy fogalmazott: azért erőtlenedik az európai néplélek is, mert apad a lélekszáma. Ezt szerinte Magyarországon a Fidesz 2010 után megfordította a népesedéspolitikai fordulatával. A statisztikák szerint ebben egyébként nettó hazugságot állít Kövér, ugyanis babaváró hazugságok ide, családtámogatási akciótervek oda, a valóság az, hogy

a Fidesz Magyarországán legalább olyan gyors mértékben csökken a magyarok lélekszáma, mint a rendszerváltás óta eltelt időben bármikor.

Erről persze kényelmesen nem mondott egy szót sem Kövér, arra bezzeg volt érkezése, hogy beleszálljon egy sor kisebbségi csoportba. Orbán sem fogta vissza magát egyébként a rendezvényen, neki is sikerült karrierje egyik legízléstelenebb mondatát elmondania.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!