Döbbenet! Bölcsődéseket sodort veszélybe a velük kampányoló fideszes politikus!

Egyre jobban rettegnek a fideszes politikusok a közelgő önkormányzati választásoktól. Erről árulkodik, hogy szinte már a nevetségesség határát súrolva kampányolnak – legutóbb például nyolcan(!) adtak át egy egyszerű ledöngölt földutat. Ez persze önmagában még csak röhejes, de az már sokkal komolyabb, amikor a gyerekeinket is bevonják a Fidesz népszerűsítésébe. Pedig a törvény világosan kimondja, hogy oktatási intézményekben tilos bevinni a politikát. Székely László ombudsman is figyelmeztetett még az idei EP-kampány előtt, hogy a politikusok tartózkodjanak a gyerekek felhasználásától – ennek ellenére Orbánék magas ívben tesznek erre a jogszabályra. Az idei tanévnyitókat is ellepték a kormánypárti politikusok, biodíszletnek tekintve a beszédeik alatt ájuldozó gyerekeket. Most viszont a Fidesz még ennél is durvább szintre lépett:

Baja fideszes polgármestere egy bölcsődébe rontott be, hogy fotózkodjon az ott játszó csöppségekkel!

Ráadásul Fercsák Róbert minderre még láthatóan büszke is volt, mert Facebook oldalára a fényképel együtt a következő szöveget tette ki: „Kedves és mosolygós kisgyermekek fogadtak a megújult Kodály utcai bölcsődében! Az intézmény fejlesztése egy nyertes pályázat és az önkormányzat által biztosított önerő révén valósult meg, a felújításnak köszönhetően a gyerekek és a nevelőik megszépült környezetben tölthetik mindennapjaikat. Az elmúlt években a város összes bölcsődéjében sikerült jelentős korszerűsítést végezni annak érdekében, hogy a kisgyermekek megfelelő ellátást kapjanak, míg szüleik dolgoznak.”

Amúgy elég egyetlen pillantást vetni a bölcsődében készült fotóra, hogy kiderüljön: Fercsák Róbertet a kampányüzeneten kívül egyáltalán nem érdekli sem a bölcsőde, sem a gyerekek, mivel a képen jól látszik, hogy

a bajai polgármester koszos utcai cipőben trappolt be a bölcsis gyerekek közé!

Ha a fideszes politikus fontosnak tartotta volna a gyerekek egészségét, tudhatná, hogy a bölcsődékben a kicsik még csúsznak-másznak, a kezüket a szájukba veszik, éppen ezért tilos utcai cipőben bemenni oda, ahol ők játszanak. Baja polgármesterét azonban ez láthatóan hidegen hagyta. Magas ívben tett rá, hogy milyen kutyapiszkot vagy más kórokozót visz be, őt csak az érdekelte, hogy kampányolhasson egy törvényelleneset. Valószínűleg úgy lehet vele: ha a gyerekek utána megbetegednek, az már az ő bajuk. A lényeg, hogy a kampányfotó elkészült.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!