Döbbenetesen módon kampányol a Fidesz, ezt tavaly áprilisban elképzelhetetlen lett volna

A mostani önkormányzati kampány merőben új helyzetet teremtett nemcsak Budapesten, de számos vidéki nagyvárosban és megyeszékhelyen azzal, hogy komplett ellenzéki összefogás alakult ki. Így egy az egy ellen felállásban bizony, ahol nem aprózódnak el az ellenzéki szavazatok, minden egyes voksra szüksége van a Fidesznek, még a nem velük szimpatizálók szavazatára is. Így ebben a kampányban

a megtévesztés lett a Fidesz fő fegyvere,

legalábbis abban a tekintetben, hogy megpróbálják eltitkolni a jelöltekről, hogy Orbán talpnyaló serege közé tartoznak. Így a kampányban szinte száműzték a narancssárga színt, a Fidesz logókat pedig mikroszkópikus méretben merik csak megjeleníteni a kiadványaikon.

Páldául, erről a képről kitalálná, hogy a Fidesz jelöltjeit kívánja népszerűsíteni?

wintermantel ujpest
Fotó: Wintermantel Zsolt/Facebook

A II. kerületben Dr. Láng Zsolt is megpróbálta minimalizálna a ma már igazán ciki fideszes logót:

lang zsolt fidesz 2 kerulet
Kép: Facebook, II. kerület Fidesz

Vidéken sem más a helyzet, itt egy zalaegerszegi kampánykép:

zalaegerszeg fidesz
Fotó: Zalaegerszegi Fidesz

Nem jobb a helyzet Szentesen sem, ahol éppen belháború folyik a Fideszben. Ilyen szépre sikerült a Facebook borítóképük:

szentes fidesz

A példákat hosszasan sorolhatnánk, mert végre eljött az idő, amikor ciki fideszesnek lenni!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!