Botrány a fideszes alapítványnál – Besokalltak Schmidt Mária emberei

Nem túk gyakran szivárognak ki nagyobb belharcról szóló információk a Fideszen belülről, most azonban mégis úgy tűnik, a szemünk előtt bontakozik ki egy újabb. Schmidt Mária a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetője az alábbi közleményt adta ki a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán:

“A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő XXI. Század Intézet munkatársai, köztük Lánczi Tamás, az Intézet igazgatója

a mai napon váratlanul és puccsszerűen, azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta munkaviszonyát.

A munkatársak döntése kockáztatja a XXI. Század Intézet tevékenységét, különösen az önkormányzati választási kampány előtt végzett kutatások publikálását, valamint a Kormány által meghirdetett, „30 éve szabadon” Emlékév egyes programjainak megvalósulását.

Bár az igazgató és néhány munkatárs döntése nehéz helyzetbe hozza a Közalapítványt, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a XXI. Század Intézet a vállalt feladatait zökkenőmentesen végezze.”

– közölte a 444.hu.

A lap értesülései szerint egyébként Deák Dánielen kívül mindenki felmondott az intézetnél.

Ezt Schmidt puccsként ítéli meg, bár annak fogalma egyáltalán nem illik erre a folyamatra.

A puccs egy erőszakos hatalomátvételt jelent, melyet a szélesebb néptömegek nem támogatnak, a hatalom megragadására irányuló tevékenység, többnyire fizikai erőszak, nem ritkán pedig katonai erő alkalmazásával.

A XXI. Század Intézetnél végbemenő folyamat tehát nem igazán nevezhető puccsnak, inkább csak besokalltak Schmidt emberei és felmondtak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!